2010. június 24., csütörtök

2010. 06. 23.

Délelőtt megnéztem a gyurgyalagoknak kitett beszállókat, de sajnálatomra az addig jónak tűnő hely teljesen kihalt volt. Gondolom a közeli wellness szálloda nagy forgalma kényszerítette a gyurgyikat egy másik homokfal felkeresésére. Ezután szétnéztem egy olyan területen, ahol búzatáblák vesznek körül egy sáv lucernát és egy sáv gazos területet. Gidát szeretnék már nagyon lencsevégre kapni, de eddig nem volt szerencsém velük...most sem lett, pedig még gidasírást is hallottam, de az állatot nem sikerült megpillantanom, sebaj azért az "anyucival" összefutottam. Biztos, hogy tele van a környék gidákkal, mert a suták jöttek-mentek a gabonában, de riasztani egyik sem próbált, inkább elsunnyogtak. Leültem a lucerna szélére és figyelgettem a táblát. Rövid időn belül 3 bak váltott be a csattanó maszlagos területre(persze nem egyszerre) és mivel a másik oldalról vártam őz érkezését, így a szelem nem volt jó. A 3 közül az első volt a legidősebb a másik kettő olyan siheder-forma.
Jöttek szépen felém, de a szél mindig közbeszólt.
Délután gondoltam felkeresem azt a nagy bakot, amit múltkor csak rövid ideig láttam.
A területre kiérve a szelem nagyszerű volt és a Nap is tökéletes fényeket kezdett varázsolni a mezőre. Vittem álcahálót(TB) és lassan cserkelve elindultam a gazosban. Alig mentem 1 percet, máris 3 őz vörös foltja üti meg a szemem. Az egyik suta, a másik egy fiatal bak, viszont a harmadik...szabályos hatos sötétre tisztítva, fehér ágvégek, vastag szárak...a keresett nagy bak.
Egy virágos foltban feküdt el és ez annyira tetszett neki, hogy másfél órán keresztül, 8-10 méterre ültem tőle, beálcázva. Fények hibátlanok, a szél tökéletes,a környezet mesés, a bak kapitális...mi kell még???Mondjuk az, hogy felálljon az állat... és ezt nem akarta megtenni. Gondoltam nem mozdulok, mert minden együtt van, de amikor már annyi idő eltelt és kezdtek felhők kúszni a Nap elé tennem kellett valamit. Először riasztottam, aztán gidasírtam, végül elroppantottam egy gallyat...vesztemre, mert a rafinált bak kilőtt és csak egyszer nézett vissza. Bosszús voltam egy kicsit, de ez a bak is nagyon jól tartja a helyét, így fogunk mi még találkozni. Ezután kifeküdtem nyulakat fotózni, mert olyan vehemensen kergetőztek. Sikerült pár szép, ellenfényes fotót készíteni róluk. A terület nagyon tetszik, egy állandó lesben gondolkodom...

2010. június 14., hétfő

2010. 06. 13.

Zsolt haverommal elmentünk kirándulni a Bükkbe és ha már így lett vittem magammal a 40d-t és a jó kis Tamron 90 macrót is.
Megnéztük a Vöröskő-forrást, ami most kb. 2 méter magasra tör fel a nagy esőzések miatt.
Gyakorlatilag a sok kirándulón kívül semmit sem láttuk, de azért pár makrót tudtam fotózni.
Hiába, a Bükkben én még szarvast csak éjszaka láttam, vagy inkább csak hallottam::))

2010. 06. 06.

Végre hibátlan napsütés volt egész nap, így tervezhettem, hogy kimegyek délután keresni pár bakot az Ádám nevű területrészen. Sokat járok oda, de most nyugati irányból közelítettem meg, mert lemenő fényeket szerettem volna.
A kirándulás a tervezettnél is sikeresebb lett, mert 7 őzbakot figyelhettem meg egy 500 m hosszú és 100 m széles területen. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire elviselik egymás közelségét.
Találkoztam az eddig már kétszer lefotózott bakkal és még 4 hasonszőrűvel, láttam egy nagyon ígéretes fiatal példányt, de a fő attrakció a terület leggazosabb részén megfigyelt domináns bak volt. Tavalyról emlékszem egy nagyon hasonló agancsú bakra(szerintem ez ugyanaz)... feltétlenül fogom még keresni őkelmét a nyáron::))

2010. 05. 29.

Részt vettem Zsolti barátommal "Heves egy napja" elnevezésű rapid(1 napos) fotópályázaton.
Csak találgatni tudtam, hogy milyen színvonalú ez a pályázat és nagy érdeklődéssel érkeztünk meg a helyszínre hajnali 4 órára. Tibi, aki a pályázat kitalálója egy nagyon szimpatikus fotós, akivel órákig el tudnék diskurálni a természetfotózásról. Hihetetlen dolgokat mondott el és gyönyörű képeket mutatott(el is gondolkoztam, hogy ettől én még nagyon messze vagyok)), de türelem!
A nap jól sikerült makróztunk, napfelkeltéztünk, gyurgyalagoztunk, őzeztünk és mikor leadtuk Tibinek az 5 képet viszonylagos elégedettséggel tettük. Másnap volt a zsűrizés és az egyik fotóm bekerült a legjobb 5 -be, ami számomra egy nagyszerű eredmény. See you soon...
Azokat a képeket mutatom most meg, amikkel neveztem: