2020. szeptember 3., csütörtök

Nyár derekán gyakran kilátogatok kedvenc erdőszéleimre, fasorjaimra, rétjeimre. A késő délutánok és esték jelentik a fotózások kezdetét. Már augusztus van, mégsem látok patásokat semerre. Forróság van, szúnyoginvázió van, meg is értem, h minden napnyugta után mozdul.
A hormonokkal azonban nem lehet bírni, azok dolgoznak már rendesen az őzekben.
A legelső udvarló idén: 
Aztán- szép lassan- párosok is kerülnek elő...





A szokásos sípomra nem reagáltak eddig, ideje hangszínt váltani...
Nem tudom, h a fiatalab sutahangnak köszönhető e, de jobban működött az új irány...





Ezek a bakok szépen bejöttek, talán csak egy volt bonyolultabb eset a többinél.
Azt a bakot két éve ismerem...már barkában is hajlott, magas agancsot mutatott, ághiánnyal. Találkoztam vele lepucolva tavasszal. Meg is jegyeztem, h ejjj, de mutatós ez az agancs.
A nász végén voltunk már, mikor fekve vettem észre egy tarlón. Messze is volt és látszott, h eléggé el van fáradva. 
 Ahogy ráhívtam rögtön felkelt és elindult, de pár lépés után vissza is feküdt. Kivételesen egy suta mentette meg a helyzetet, aki mögöttem kezdett zörögni és riasztani a nádban. A bak ezt meghallotta és már kocogott is irányomba...gyönyörű állat...
Következő kimeneteleken nem találkoztam őzzel, így nem hívtam már ebben a szezonban.
Összességében nem voltam kint annyit, mint az előző években, de mégis elégedett vagyok. A lehetőségekhez képest sok bakot tudtam megnézni, sok szép jelenettel lettem gazdagabb.


2020. augusztus 12., szerda

2020. 08. 12.

 Kicsit megcsúsztam a storykkal. 

Nem volt bennem a szokásos tavaszi lendület. 

Több oka is volt ennek. Soasem mások miatt jártam a természetben és nem is nagyon foglalkoztat a többiek véleménye, pláne, ha természetfotózásról van szó. Nem azért, mert nagyképű vagyok, csak egyszerűen ez nem erről szól. Vannak olyanok, akiknek szívesen megnézem a képeit és vannak akikét nem. Sokan már úgy töltögetnek fel a netre, h érződik az alaposság és a minőség hiánya. Mintha csak tenne egy pipát a téma mellé és máris mehetünk tovább. Ez nem az én stílusom és amúgy is tovább görgetek, de valamiért mégis kicsit elveszi a kedvem. 

A szalakóta a legjobb példa erre...

Idén mindenki ezt a csodás, kék madarat fotózta...olyan szinten elcsépelve ezzel ez egész élményt, h azt leírni nem lehet. Megmondom őszintén: kétszer mentem ki a madarkhoz idén. Jó volt újra látni az odú megszokott párosát és meglesni pár különleges pillanatot...aztán jött a szalakóta-özön.




Inkább cserkelni mentem, ha tehettem...ahoz még kell ügyesség, nem elég csak beülni valahová. Sok érdekes bakot láttam, ismerős is akadt jócskán köztük.





Amikor nyílott a pipacs sokat voltam kint, de nem volt könnyű a fotózás a magas növényzetben.




Aztán elárasztották a határt a szúnyogok. ...komolyan mondom, ennyit még sosem tapasztaltam. Gyakorlatilag, csak a szemem volt szabadon...álarc, sapka, kesztyű, vastag zubbony és nadrág, gumicsizmával...csak így lehetett elviselni...







Majd  elérkezett augusztus eleje...bekerült a kabátzsebbe a síp...a következő posztban ez idei üzekedést vesézem ki.

2020. május 19., kedd

2020. 05. 11. - 05. 14.

Egy olyan témát szeretnék most "kivesézni", ami minden évben aktuális a madárfotósok körében. Ambivalens információk és vélemények vannak a témában, ezért is foglalom össze saját tapsztalataimat.
A kakukkról van szó és annak optika elé csalásáról.
Mitagadás, nagyon szeretek kakukkra várkozni. A mobil les-mint egy magányos tojáshéj-vesz körül. Beszűrődik sokféle madárdal, a kizöldült erdő varázslatos hangulatot ad és izgalomnak ott van a kérdés, hogy vajon ma bejön-e ez a titokzatos madár...
Előző években is sikerült kakukkot fotóznom, tehát volt már tapasztalati tőkém, amit beépítettem az idei mókába.
A módszerem:
Általában délután 5-kor érkeztem a kiszemelt helyre, a hívásba fél 6 felé kezdtem. Addig székles felállítása megfelelően tájolva, hangszóró elhelyezése,  rövid csendben ülés, az esetleges zajcsapás elfeledtetésére.
Mindig ráeső fényre készültem. Szeretem a részleteket a madáron és az  a mozgást nehezebben veszi észre a szemébe sütő nap miatt.
Sosem használtam mesterséges, álltalam kitett beülőket. A helyet úgy választottam meg, h a környező fák teteje velem egy magasságban legyen, tehát egy dobtetőn, vagy legalábbis egy domboldalon sátraztam be. Úgy gondolom ez a legfontosabb dolog az egészben. Ugyanis ez az óvatos madár inkább száll magasabbra, mint le, a fák közé. Egyrészt jobban szól a hangja, ha magasan van és a környéket is jól belátja.
Így néz ki egy helyszín a széklessel:

 Természetesen itt is vannak a lesnél magasabb fák, de azok mögöttem, a hangtól távolabb.
Amikor megjött a kakukk sosem kezdtem rögtön fotózni. Vártam kb 1 percet, figyelme had lanyhuljon, had higyje, h csak vetélytársaitól kell tartania.
.....
.....
Az első alkalommal-profi kakukkfotóshoz méltóan- rögtön otthon is hagytam a lest...:)
Már a területen voltam, nem akartam hazamenni emiatt. Borult idő volt, gondoltam megpróbálom az autót lesként használni...egy szőlős és gyümölcsös határmezsgyéjét néztem ki, így volt jó a magasság. Lehúztam az ablakot és egy barna pléddel takartam el a lyukat, mellette az objektív.
Az első hangok után-esküszöm nem volt 1 perc- máris megjött a leggyorsabb madár.
Leszállhatott volna ezer jobb helyre, de ő a drótot választotta...aztán megjött mégegy...
Rögtön zavargatni kezdték egymást a gyümölcsös felett. Az autóból jól láttam a dolgokat.
Az agresszívabb madár többször visszajött, sosem szállt ugyan arra az oszlopra...
Közben arra is volt lehetőségem, h kicsit változtassam a pozíciómat, mert a madarak egymással voltak elfoglalva. A harmadik madár csendben érkezett, fiatalnak határoztam, nem is evett meg sok sót a másik kettő mellett.
Az előzőleg letöltött kakukk hangok közül az "alap "kakukkolás arra jó, h a környéken lévő hímek figyelmét felkeltsük, de közelre nekem mindig a tojó hangjára érkeztek meg. Annak sosem bírtak ellenállni. A harci hangokat csak akkor alkalmaztam, mikor az udvarlón látszott a totális magabiztosság. A madarat olyan 10 és 15 méter közé vártam a sátortól. Ennél közelebb hamar észrevszi az optika apró mozdulatait is.
....
....
Második alkalommal már a székles is az autóba került és elfoglaltam a kinézett domboldalt, azon belül is egy bokor mellé ültem be. A hívást a szél nehezítette, de így is 5 percen belül megjött az első madár. Csakhogy lássa mindenki...nem mindig ülnek a legjobb helyre,  sőt inkább nem oda ülnek, de ez is a szép benne, h you never know...Pár érdekes berepülés...


Ezekben az a bosszantó, h nagyon közel van a madár, mégsem jó a fotó...az élvezet ugyan az, de nincs fent a pont az I tetején.
Aztán az ember kitartó és megjön a szerencse...van fény és a hím kakukk tiszta helyre ül...
A hangforrás helyzetén sokat agyalok. Nekem nem jött be, ha a kiválasztott fára, vagy alá tettem a hangszórót. Hagyni kell nekik távolságot, h fel tudják mérni a helyzetet, szóval általában a les és a legszebb fa közé tettem. A dolog működött. Aztán szeretnek a csupaszabb ágakra kiülni, ahol nem zavarja a "forgásukat" semmilyen lomb. Tehát harmadik alkalommal már egy ilyen fatetőt kerestem...
....
....
Esett az eső, hideg is volt...Kellett vagy 15 perc, mire megjött őnagysága.
A csupasz fatető tetszett neki, nem mindig a legteteje, de határozottan jól érezte magát...
Persze ilyenkor is változtat a fákon, ha mozgatjuk kicsit a hanggal. Erre is a tojó kacagó hangja a legjobb.
....
....
Az utolsó kiülésre már teljes magabiztossággal érkeztem.
Az eddigi legjobb helyet találtam meg. Itt is van egy jó fatető és sok , alacsony bokor...neki is fogtam.
Érdekes módon egy tojó érkezett a kakukkolásra, de csak azt láttam, h a lombkoronába érkezik és kacag egy sorozatot. Kergetőztek ketten, hárman is a fák között, de nem akartak közelebb jönni.
Már fél óra is eltelt, mikor zörgést hallok a les melletti bokrról...kinézek az oldal ablakon...egy kakukk ül 1 méterre tőlem...volt időm tehát figyelni viselkedését. Semmilyen hangra nem reagált, csak figyelt további fél órán át. Óvatos madár lehetett, mert közben megjött egy másik hím, aki a legmagasabb beülőn helyezkedett el és már nyomta is kakukkolást...meg a tollászkodást.
Amikor ez odébb állt, a félénk csak akkor merészkedett elő a bokor védelméből...de nem mert-akart a magasban kakukkolni...

Az előző is visszatért...nem hagyta szó nélkül a betolakodót...
Aztán hangoskodva-kergetőzve elrepültek a sűrű felé.
Én pedig elégedetten fejeztem be idénre a cuculusok fotózását.

Összefoglalva:
- kakukkban gazdag élőhely, lehetőleg erdővel és vízparttal a közelben
- domboldal a megfelelő magasság miatt
- hangszóró a beülő és a sátor közé
- április közepétől május közepéig
- többféle hang a híváshoz, de a tojó a kulcs

Természetesen nem állítom, h ez a tuti recept, csak azt, h nálam működött.
Bizonyára a hajnal legalább ilyen alkalmas az kipihent hímek becsalására és valószínűleg az elborult madarak a földre is leszállnak, ha ott van a hangszóró.
A fotók 500, 700 és 1000 mm-en készültek, ff vázzal.
Jövőre megpróbálkozom az akcióval...láttam sok érdekes jelenetet, heves kergetőzést, de villámgyorsan történik minden és nagy fókusztávokkal nehéz lekövetni az eseményeket....
Mindegy...rajta leszek.