2018. július 9., hétfő

2018. 07. 09.

Szőkülnek a kalászok, sőt néhol kombájnok járják a határt.
Nincs kedvem már a szűk lesben gubbasztani. A kis szalakóták hálátlan alanyként hagyják magára biztonságos odújukat és velük a fotóst is.
Meg idén amúgy sem voltam túlságosan motivált...ez is bizonyítja, h néha változtatni kell.
A nyárestéket viszont minden mennyiségben kihasználom. Földöntúli a nyugalom a határban, az se baj, ha nem látok semmit...de ez nagyon ritka...csak tudni kell mit keresünk.
Én ugye általában őzeket...
Július közepére odaáig jutottam, h nemcsak a bakokat ismerem már messziről fel, de már azt is tudom melyik mikor és hol kel fel esti sétájára indulván.
A suták hamarabb mozdulnak...rendszerint már lábon vannak mikorra kiérek...


Van, h közelre oda tudok ügyeskedni...
..
Van, h a legjobb fényekben találkozok velük...
 Van, h kiállnak elém a bálás rétre szemlélődni...
A bakok..na az már érdekesebb kérdés...
Egy öreg szivart figyelek már jó ideje...19:50 +- 2 perc...ekkor szokta kidugni agancsát a kalászok közül. Ezután 10 percig csak lokátorozik...mozog a füle, de egy lépést se tenne semerre...
Általában így látom meg...egy szobányi területen....
Volt, h a tanyájához cserkeltem....találgattam merre fekhet...erre köhintett kettőt a gabonából és máris tudtam hová fordítsam az optikát.
Gyönyörű bak, bár ez a csupasz agancs nem tetszik mindenkinek.
..........
..........
Lakik a szomszédjában egy fiatal legény....mondanom sem kell, h vele is rendszeresen találkozok...
Jól elvan a főnök mellett...nem ijedős fajta..
Vannak más bakok is...előkerülnek, máskor nyomukat se találom...
Jó kondiban vannak az őzek, jó ez a nyár nekik is...és már virágzik a napraforgó....
Még júniusban elindultam egy rapid fotós versenyen...szeretem mikor nem lehet módosítani, még vágással sem egy képen...na ide csak ilyeneket lehetett nevezni...ja és persze aznap kellett készülnie a fotónak...ez a jelenet a zsűrinek is tetszett...
Aztán a Madártávlat címlapjára is a nagykócsagom került...még ma is tisztán emlékszem arra a forró délutánra, mikor azt a varázslatot átélhettem az úszólesben...
Egyébként ez a kép sikeresen szerepelt egy rangos, francia madárfotós-pályázaton is még tavasszal...nem rossz érzés Markus Varesvuo-val, vagy éppen Máté Bencével egy magazinban és egy kiállításon szerepelni egy ilyen kaliberű pályázat után...


2018. június 13., szerda

2018. 06. 13.

Hogy is áll idén a szalakóta-projekt?
Nyugodt szívvel kijelenthetem, h minden rendben...
A madarak szépen elfoglalták a lesnél lévő odút is.
Eleinte a seregélyek bitorolták, de sajnos idén sem tudtak fiókát reptetni...
Egy hét kellett volna még, de a folyamat végére megérkeztek a kékcsókák és a seregélyek halálos némaságba burkolóztak...
A lesezések mindegyikén -7 óra magasságában - megjelenik az egyik parlagi...néha egész közel vadászik...
Sőt, darázsölyvvel is találkozok a puszta közepén...fura látvány nekem...
A verebek, sordélyok, billegetők állandó műsort rendeznek a beülőkön...unalomra nincs idő....
Nade a szalakóták...
Mikor először az odúnál voltak rögtön láttam, h az egyik madár gyűrűs.
A későbbiekben kiderült, h egy hímről van szó, amit 2011-ben, fiókaként gyűrűztek ezen a területen.
Eleinte semmi extrát nem tapasztaltam.....ajándékozás, párzás, üdvözlés.....
....de egy fülledt hajnalon a hím tollászkodni kezdett és a hátát mutatta felém.
Mintha valami lenne a tollai között....
Valami oda nem illő...
1000 mmen látszik, h egy geolokátor van a hátára erősítve.
Azóta már kiderült, h tavaly került rá, idén meg le kellene szedni róla.
Ezután a jeladót elküldik Svájcba......adatokat letölteni és elemezni.
Mivel nagy kincs egy ilyen madár, így a befogásában is segítettem...
Megmondom őszintén...nagyon kíváncsi vagyok az adatokra....
.......
.......
Most tojáson ülnek, néha hoznak valamit, gurguláznak... nyugisabb időszak van...
Annyi az újdonság az előző évekhez képest, h viszem a 7d+4/500-at és 5d3+2,8/300-at is, h ne maradjak le semmiről...


2018. június 6., szerda

2018. 06. 01.

A legtöbb időt őzek fotózásával töltöm. Mindig vannak egyéb témák is, de valahogy a bakok keresgélése, megfigyelése, becserkelése számomra a legszórakoztatóbb dolog.
Örülök, ha találok egy új, ismeretlen bakot, de azt is szeretem, ha ugyan az a bak kerül elém hónapról hónapra,vagy akár évről évre.
Az öreg bakokat nagyon nehéz közelre belopni. Rafináltak, óvatosak és a legkisebb neszre lelépnek.
A nagy bakokat mindig látványosak, természetes, h kedvenceim. Legkevesebb képem mégis a különlegességekről, az ún torz bakokról van. Felénk viszonylag kevés ilyen lakik. Talán, mert kevés a szőlő, kevés a kerítés.
Ezért is dobbant nagyot a szívem, mikor a márciusi hóban megpillantottam ezt a bakot:
Fiatalkor végén, középkor elején járó példánynak néztem.Már barkában is látszott, h a két szár egy vaskos tömböt fog alkotni. Tudtam, h fogunk még találkozni.
Eljött a tavasz és én ismét azon a területen cserkeltem.
Volt ott mindenféle bak, de ő nem mutatkozott.
Már ballagtam az autóm felé, mikor hirtelen felállt előttem a lucernában. Szürkület volt már akkor, de egyértelmű volt az azonosság.

Örültem.
Nem veszett el, nem üldözték el, nem lopták el...itt maradt a területen, gyakorlatilag 50 méterre a téli találkozásunktól. 
Alig vártam, h ismét kijöhessek, egy közeli portrét mindenképpen szeretnék róla.
Egy hét sem telt el, én meg újra a bak nyomában voltam.
Kimentem a területre és lassú cserkeléssel haladtam végig körletén.
Meg sem lepődtem, h kiballagott elém a búzába....
Megvártam míg közelre ér, de a bak közben lefeküdt. Jó egy órát vártam rá mire meglett ez a kép.

A fény nem volt az igazi, maradt bennem hiányérzet.
Két nap múlva kint ért a délután.
Sokáig nem mutatkozott a bak, egyszercsak a tábla másik végén hirtelen megjelent.
Gyors gyaloglás és görnyedt cserkelés végén a bak felém indult el.
Monopodon volt az 500-as kicsit a növényzet felett. A lágy, délutáni fény mögülem érkezett, szóval végre klappolt minden.
Legutolsó találkozásunk 3 napja volt.
A szél a Nap felől fújt...jöhetett végre valami ellenfényes móka...
Látják a fotóim vadászok is...helyi vadászok is...
Mindenki tudni akarta hol lakik ez a csoda...
Ezek a térképek -nyugi- nem mérvadóak.
Megmondom őszintén már hiányozna, ha egyik este nem bukkanna fel a tábla valamelyik sarkában.
Így én neki szurkolok.

2018. május 22., kedd

2018. 05. 01.

Ebben a posztban olyan madarakról lesz szó, amik nem adják olyan könnyen magukat.
Utánuk kell járni, be kell csapni féltékeny természetüket...
Elsőként a fészekparazita....a kakukk...
Elég szeszélyes madár...
Fix lesből fotózni hiába is próbálkozik az ember...bár tavaly sikerrel jártam...jó nagy mákom volt.
Idén más stratégiát választottam.
Kerestem egy alkalmas domboldalt...fontos a növényzet magassága...az se baj, ha van valami tó, vagy nádas a közelben...és persze az se baj, ha szólnak a kakukkok.
Széklest ki, állvány, hangszóró és izgalmas várakozás...
Az első alkalommal egyből bejött 3 madár...
Úgy látszik az időt és a helyet is jól belőttem..
Jött egy rutintalan hím...ő nem is mert kakukkolni...
Aztán nagy sunggal megjött egy domináns hím...
Óriási műsort csapott...csináltam egy jó videót is róla...
Végül pedig beesett egy újabb érdeklődő...már napnyugta után...
Nagy élmény és jó szórakozás áprilisi estéken kakukkot édesgetni optikánk elé.
Nem lehet megunni.
.......
.......
A másik madarat is inkább hallani lehet, mintsem látni.
Terepszínű....nyaktekercs...
Szintén székles kell hozzá és egy elhagyatott szőlős- gyümölcsös...
Egy ilyen korhű karóra akartam meghívni ezt a kis madarat,....
Persze minden nem jöhet össze...
Egy birsalmafát választott helyette....de végül róla is lett pár fotó és egy pofás videó...
Nem foglalkoztam az egész dologgal 5 alkalomnál többet, mégis minden percét élveztem.
Jövőre ugyanitt...ugyanekkor...