2020. 11. 18.

 A bőgés után nem volt sok alkalmam a határt járni.Tervben volt a ragadozós les beindítása, de idő hiányában és a rengeteg eső miatt ez elmaradt. Még most sem lenne késő, motoszkál is bennem a gondolat...2 éve, ebben az időszakban jött le a szirt elém. Lesz e bennem kellő elszántság?...ezt a jövő jótékony homályára bízom.

Pár alkalommal  kijutottam...és egy kuriózum azért akadt...egy fehér gida...

Nyáron találkoztam vele először...

Felénk ritka ez a színváltozat...

Mondjuk máshol is ritka...inkább úgy fogalmazok, h eddig sosem láttam a területemen még hasonlót sem.

Egy normál színű suta vezeti és van egy testvére is , aki szintén hagyományos színezetű.

Többször megfigyeltem azóta is, tartja a helyét. Közelre nem jutottam hozzá.

Az őszi napsütést kihasználva kifeküdtem kedvenc erdősarkamra.

Kijöttek a patások, de még nem voltak rudliban..

Ellenfényre készültem, jól okoskodtam...

Napnyugta után egy suta és egy bak is előjött a fasorból...egészen optikám elé legeltek...

Először a suta jött...

Aztán ez a kisbak...

Hazafelé látványos szúnyograjzást vettem észre...az átszűrődő fényben csináltam pár gyors képet...

Szóval itt tartok most...

Amikor elindítottam a blogot megígértem magamnak, h ez nem fog a többi hasonló sorsára jutni...most  ugyan lassabb ütemben születnek a posztok...de remélhetőleg vátozni fog....kellene több bejegyzés, több idő fotózni, de ez most egy ilyen időszak...

Bikák után sokféleképpen lehet járni.

Meg lehet várni őket alkonyi réten, el lehet állni váltjukat hajnali átkelés idején, télen nagy rudlikban felkeresni őket...

Mégis a legélvezetesebb bőgésben a nyomukba szegődni. Nincs nagyobb élvezet az öblös hangok mentén fától-fáig cserkelni a király után.

Idén megadatott...nem is akárhogyan...

Még sötétben megpróbáltam a bőgőhely közelébe kerülni, de természetesen minimális fénynél már beváltottak az erdőbe. De ma nem kell lógó orral hazfelé kullogni, ma utánuk lehet menni...van idő és van leetőség...

Sziklahasadékos, zárt erdőben indulok a távolodó hangok irányába...hallani még bőgést, de csak hangfoszlányok érkeznek el fülemig.Sebaj, az irány megvan...

Végig gondolom...innen biztosan nem menek tovább a szarvasok...itt laknak...hová mennének....Ahogy egy dombélen átjutok máris változik a kép...mindenhonnan bőgés hallatszik...ilyen hegyes területen leárnyékolják a hangot az évezredes sziklák...ezért nem hallottam szinte semmit...de mostmár a színpad szélére értem...kinyíltak a kulisszák...

Rögtön 3 bika mozgolódását veszem észre...közel vannak, de sűrű az erdő...meglapulok egy derekas törzs mellett és várok...méregeti egymást a 3 harcos, valahogy majdcsak elémkerülnek...

Ezek vágatlan képek, szóval az orrom előtt nyomták..

Össze-összeugranak, de ez még nem komoly...tehenet nem is látok a közelben...

Bőgnek folyamatosan...elképesztő élmény...

Közelednek, távolodnak én meg próbálnék valami értelmes képet összehozni. 

Az előbb is azon kaptam magam, h nem is fotózok, csak figyelem a műsort.Ezek a jelenetek belevésődnek az agyamba, ahogy írom a blogot összerándulnak bőröm pórusai...újra élem azokat a perceket. Körívben elsétálok mellettük..annyi bika van ebben az erdőrészben.

Egy völgybe érkezem...nem nayon mozoghatok...korhadt tuskó mellé telepedem...

A legjobbkor...szemből érkezik bőgve...

Suhanc bikák tartanak vele, tisztes távolságból követik...

Lefekszik és úgy bőg tovább...micsoda látvány...ráadásul a keskeny völgy méginkább felerősíti a hangokat...csak pislogok...

Ágreccsenés mögüllem...alig merek fordulni...bika érkezik a gerinc felől...ordít...

Mögöttem megy keresztbe, nem vesz észre...

Úgy tűnik fekve bőg most a legtöbb...óvatosan lelépek és újabb területeket veszek célba...

Mindenfelé bikák...szürreális és egyben elképesztő érzés...

Szinte csak középkorú bikákat látok...jó képességűek, de igazán nagy nincs köztük...a legjava a teheneket terelgeti...

Közel 15 km cserkelés után ideje befejezni...még egy ilyen gazdag élőhelyen is kell nekik a nyugalom...

Estefelé egy nyíltabb hely mellé ülök ki...egy bika még fényekben érkezik...

Bizony, már van egy kis pára is...

Több dolgot nem tartogat ez az este...majd megint a hajnal...

És így is lett...

A réten megint nem sikerült elcsípni őket...csak az erdő szélén lehetett pár képet csinálni...

Igazából ez nem is mozgatott annyira...csak a cserkelés járt a fejembe...vártam egy rövid időt, h az erdőben is világosabb legyen és indultam is utánuk...

Hangtalanul lehet közlekedni...nem ropog az avar...minden ideális...

Egy bikához nagyon közel tudok osonni...szikla mögé kúszok és onnan fotózok kifelé...

Figyelem, hallgatom...nem lehet megunni...ez az én hitvallásom...a vad zavarása nélkül, megfigyelni természetes viselkedését a lehető legközelebbről. Amikor érzi az ember, h tényleg nincs sejtése a bikának az ember jelenlétéről...felszabadító érzés.

Ezt a bikát jó fél óra nézegetés után hagytam ott...

Egy újabb terebélyes völgybe érkeztem meg...szálfák, öreg erdő.

Dolby surrandban szólnak a bikák...tényleg jön ilyenkor a "katedrálisban vagyok" feeling.

Legszívesebben leülnék ide és itt tölteném az egész napot...

Az utolsó bikát szintén belopom...métereken kersztül követem...törzstől-törzsig, mire végre sikerül lefotóznom...micsoda terpesztés...micsoda izmok...ezután már nem maradt másra idő...de maximálisan elégedett vagyok...elsősorban az élményekkel, de a fotók is tetszenek....

Nyár derekán gyakran kilátogatok kedvenc erdőszéleimre, fasorjaimra, rétjeimre. A késő délutánok és esték jelentik a fotózások kezdetét. Már augusztus van, mégsem látok patásokat semerre. Forróság van, szúnyoginvázió van, meg is értem, h minden napnyugta után mozdul.

A hormonokkal azonban nem lehet bírni, azok dolgoznak már rendesen az őzekben.

A legelső udvarló idén: 

Aztán- szép lassan- párosok is kerülnek elő...

A szokásos sípomra nem reagáltak eddig, ideje hangszínt váltani...

Nem tudom, h a fiatalab sutahangnak köszönhető e, de jobban működött az új irány...

Ezek a bakok szépen bejöttek, talán csak egy volt bonyolultabb eset a többinél.

Azt a bakot két éve ismerem...már barkában is hajlott, magas agancsot mutatott, ághiánnyal. Találkoztam vele lepucolva tavasszal. Meg is jegyeztem, h ejjj, de mutatós ez az agancs.

A nász végén voltunk már, mikor fekve vettem észre egy tarlón. Messze is volt és látszott, h eléggé el van fáradva. 

 Ahogy ráhívtam rögtön felkelt és elindult, de pár lépés után vissza is feküdt. Kivételesen egy suta mentette meg a helyzetet, aki mögöttem kezdett zörögni és riasztani a nádban. A bak ezt meghallotta és már kocogott is irányomba...gyönyörű állat...

Következő kimeneteleken nem találkoztam őzzel, így nem hívtam már ebben a szezonban.

Összességében nem voltam kint annyit, mint az előző években, de mégis elégedett vagyok. A lehetőségekhez képest sok bakot tudtam megnézni, sok szép jelenettel lettem gazdagabb.

2020. 08. 12.

 Kicsit megcsúsztam a storykkal. 

Nem volt bennem a szokásos tavaszi lendület. 

Több oka is volt ennek. Soasem mások miatt jártam a természetben és nem is nagyon foglalkoztat a többiek véleménye, pláne, ha természetfotózásról van szó. Nem azért, mert nagyképű vagyok, csak egyszerűen ez nem erről szól. Vannak olyanok, akiknek szívesen megnézem a képeit és vannak akikét nem. Sokan már úgy töltögetnek fel a netre, h érződik az alaposság és a minőség hiánya. Mintha csak tenne egy pipát a téma mellé és máris mehetünk tovább. Ez nem az én stílusom és amúgy is tovább görgetek, de valamiért mégis kicsit elveszi a kedvem. 

A szalakóta a legjobb példa erre...

Idén mindenki ezt a csodás, kék madarat fotózta...olyan szinten elcsépelve ezzel ez egész élményt, h azt leírni nem lehet. Megmondom őszintén: kétszer mentem ki a madarkhoz idén. Jó volt újra látni az odú megszokott párosát és meglesni pár különleges pillanatot...aztán jött a szalakóta-özön.

Inkább cserkelni mentem, ha tehettem...ahoz még kell ügyesség, nem elég csak beülni valahová. Sok érdekes bakot láttam, ismerős is akadt jócskán köztük.

Amikor nyílott a pipacs sokat voltam kint, de nem volt könnyű a fotózás a magas növényzetben.

Aztán elárasztották a határt a szúnyogok. ...komolyan mondom, ennyit még sosem tapasztaltam. Gyakorlatilag, csak a szemem volt szabadon...álarc, sapka, kesztyű, vastag zubbony és nadrág, gumicsizmával...csak így lehetett elviselni...

Majd  elérkezett augusztus eleje...bekerült a kabátzsebbe a síp...a következő posztban ez idei üzekedést vesézem ki.