Nyáron maradt abba a történetek mesélése, valamikor június magasságában. A vizet nem erőltettem tovább, mert a fajok száma megcsappant. A szalakótára többször ránéztem, de inkább videókat csináltam.
A bakokat kutatva már július végén előkerült a síp készletem, de a gida hangjára meglepetésvendég érkezett...
Jól esett volna neki a gyenge gidahús, de hoppon maradt ez alkalommal. A bakokat -meg úgy egyáltalán- az őzeket elnyelte a nyári forróság...sehol semmi, pedig voltam kint párszor. Július végén volt egy lehetőségem nagyvadas területen bóklászni...ki is használtam. Mindig öröm, ha bikát van lehetőségem figyelni és fotózni.
Összeakadtam egy fura szerzettel. Nappali fényben ritkán látni, valamiért ma korábban elindult rejtekéről. Egy borz...örültem.
Mikor haza értem már berobbant az üzekedés...az első délután mindenfelől repültek a bakok az objektív elé.
Ezért is volt fájó, h nem mehettem csak 4 nap múlva ismét és augusztus 10 már igencsak a végét jelenti a mókának. Ennek ellenére az újra magányos bakok élénken érdeklődtek a megkésett románcért.
Voltak ebben tankönyvbe illő hívások...minden szempontból. Jöttek be bakok karnyújtásnyira, jöttek többször, jött ugyan az, ugyan ott, mint tavaly. Érkezett öreg, fiatal, papilomás, félszárú, ugrott lendületesen, de lopakodva is...szóval nagyon jó volt a kevés alkalom ellenére is.Sajnos a bőgésben most nem tudtam kint lenni és amikor kijutottam a szerencse nem állt mellém...ennyi sikerült...:)
Remélem az ősz tartogat számomra jó napokat és akkor újra lesz írni való.
