2012. február 13., hétfő

2012. 02. 11.

Úgy hozta az élet, hogy még rendes fénynél ki tudtam "szaladni" a közeli erdőbe karulni egy kört. Nem akartam különösebben semmit a naptól, csak arcomban akartam tudni a metsző szelet...ismeritek ezt az érzést, amikor CSAK úgy jó kint lenni....
Alig értem a tölgyes mellé, beváltó őzekre lettem figyelmes...a szelem nem volt ideális, de azért megpróbáltam...Sietve beosontam az erdő közepébe és meglapultam...éreztem, hogy a 2 bak felém veszi majd az irányt...2 perc néma csend után szürke árnyak közeledtek a tölgyfák között.
Hasaltam a hóban, előttem a hátizsákom...minden frankó volt, csak éppen a bakok nem akartak megállni. Nem tehettem semmit, csak exponáltam folyamatosan...a közelebbi állat egyből meghallotta és már vitte is a másikat magával...

Tovább osontam, át a másik erdőfoltba...a 2 őzön kívül semmi sem mozdult...lassan mentem, az erdő takarásában és talán ezért, talán a nagy hideg miatt a 2 barkás 5 perc hezitálás után simán visszafordult az erdő irányába...ismét nem kellett semmi extrát hozzátennem, csak lehasaltam az árokpartra. Megint az expókat hallották meg olyan közel jöttek...két fiatal állat volt, viszonylag jó kondícióban...

Indultamban a szélfútta puszta adott fotótémát...legalább a 24-105 L-t alaposabban letesztelhettem...mit mondjak remek kis darab...

2 megjegyzés:

  1. Ismerem az érzést , amikor csak úgy menni kell az embernek , ha fúj, ha esik , ha havazik, legyen akár -20fok. Szép napod volt , jó lehet őzeket gyalog cserkelni , még nem próbáltam , de megteszem! Tibi

    VálaszTörlés
  2. Ez amolyan megmagyarázhatatlan vonzódás a tiszta természethez, aki ezt nem érzi az nem is rajong igazán az élővilágért, a környezetéért.
    Őzeket szinte már mindenféle szituációban fotóztam, de sosem tudnám megunni ezt a mókát.
    Próbáld ki!!!Megéri!

    VálaszTörlés