2014. március 12., szerda

2014. 03. 09.

Az egyik legfontosabb dolog, amit a természetfotózás megtanított velem az az, hogy egy jó ötlet fabatkát sem ér gondos tervezés, megfigyelés és előkészítés nélkül.
Előfordul, hogy ráhibázunk egy helyre, egy alkalomra, egy pillanatra, de az igazán jó sorozatok hosszas ötletelés után születnek.
A magyarázat egyszerű: kevesebb meglepetés éri a  fotóst, ha már előre felkészül néhány eshetőségre.
Szándékosan nem írtam azt, hogy minden eshetőségre....mert arra úgysem lehet.
Az első tesztnapon általában előbukkan valami hiba, zavaró körülmény, bosszantó apróság....
A vis majorok elkerülése miatt nagyon alaposan kifundáltuk az új lest. A többes szám Zsolt barátom miatt indokolt, akivel amúgy is szinte minden fotós projecten együtt dolgozunk.
Előzőekben már alaposan feltérképeztem a holtágat.
Spéci úszó lesünk a múlt hét folyamán szerkezetkész állapotba került.
Következő lépés a les elszállítása és vízre bocsájtása volt, ami a nem okozott semmilyen problémát.
 Annyira jól sikerült a balanszírozás, hogy kettőnket is simán elbír.
Amikor vízre csúsztattuk láttam, hogy rajzolni sem tudtunk volna megfelelőbbet....
A tájolása K-NY-i irányú és olyan helyre álcáztuk be, ahonnét szembefényes és ráesőfényes megvilágításban is fotózhatunk.
 Viszonylag gyorsan végeztünk a feladattal, még egy fix fekvőles összedobására is maradt időnk a holtág egy másik részén.
 Mit mondjak? Az is nagyon ígéretes vízfelületre néz.
A kiadós ebéd le sem érhetett,de Zs azért kifeküdt egy röpke napnyugtás órára.
Őt idézve: "olyan a színe, mint az olvasztott aranynak"...mármint a holtágnak:)
Másnap hajnalban magamtól ébredtem.
Nagy nap virradt fel...Az első éles nap!
Mellcsizma fel, irány a sátor. Csípős volt a éjszaka, jól is esett befeküdni a kopottas ponyva alá.
Hamar érkeztem, még javában csillagos volt az égbolt.
A munkánk remekül sikerült. Stabil, meglepően kényelmes és a fotózható szintet is jól eltaláltuk.
Fél óra is eltelt pirkadatig...erős szél mozgatta a nádast.
Gágogás, pocsolás mindenfelé...ébred a környék.
5:47....
Nyári lúd pár jelenik meg nyugat felől. Fény alig van...F/2,8, 1/50, iso 800..
Látszik, hogy idegen még nekik a változás. Nem is jönnek közelebb, inkább elindulnak a vetésre.
A szárcsákat nem zavarja az új "nádsziget"...elkezdték a balhét...
Ennél messzebb nem is lehetnének...mindenesetre biztató kezdés.
Egyre több páros jelenik meg előttem...
Mintha fekete torpedók siklanának felém...
Van, aki futva érkezik...
 Lassan a Nap is eléri a vizet...varázslatos színek simogatják a fekete ördögöket..
Olykor bemutatják a vízen járás-akarom mondani: vízen futás- csodáját...
A balhék folyamatosak és egyre közelebbiek.
Amikor felveszik ezt a furcsa pózt biztosan jön egy kis csetepaté....
 Először kettő elkezd verekedni...
 Gondolom a két hím és utána kapcsolódik be a fehérnép a perpatvarba.
 Cél a másikat lenyomni a habokba.
 Olyankor rendesen forr a víz és elképesztő harci jelenetek játszódnak le.
Groteszk lábak csapkodnak a levegőbe és a hangzavar is óriási...
A fészkelőhelyekért megy a harc. A revír-sértésekért komoly pofozkodás jár.
A vége mindig ugyanaz...a gyengébbik torpedó eliszkol .
 És ha szerencsém van, pont a les elé érkeznek meg...
A 8G CF gyorsan tele szaladt...
Kártyacsere közben veszem észre, hogy 2 kis vöcsökpár mozgolódik a les körül.
Szeretem ezt az apró madarat figyelni.
Sokat bukik víz alá, de azért követhető.
A fény kezd erőssé válni, de a szárcsákat ez mitsem érdekli...
Újabb balhé...ismét messze. Megunhatatlan.


Egy csendesebb pillanatban kiosonok a lesből.
Nincs már  használható fény.
Alig hiszem el a fotókat nézegetve, hogy mindez vízi bunkerunk első komoly napján készült.
Útban az autóhoz libacsapatok jönnek mennek felettem...lilik, nyári, vetési...remélem következő alkalommal ők is közelebb merészkednek.
Folyt.köv.




4 megjegyzés:

  1. Nem kívánhattál volna sikeresebb főpróbát!Nagyon szuper a perspektíva!Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gábor!

      Nem akarom elkiabálni,de úgy néz ki valóban minden jól sikerült ezzel a lessel kapcsolatban.
      Már csak több idő kellene...a kakas is szépen kint van már a másik lesnél és jelenleg nem tudom, h melyik kezembe harapjak bele:)

      Törlés
  2. Ígéretes hely, gratulálok a leshez! Micsoda csatajelenetek már az 1. alkalommal!

    VálaszTörlés