Igazság szerint ma akármilyen idő lehetne...semmi sem tarthatott vissza. Jól esett ez az őszinte, friss légmozgás...őszinte, mert ilyenkor csak olyanok járják a határt, akik őszinte szenvedélyből mennek ki, nemcsak holmi hobbi fényképészek :)
Szóval ilyen gondolatok közepette indultam a "Rákos" irányába...
Van itt egy jó bak, több éve figyelem daliás alkatát. Erős agancsát minden tavasszal megcsodálom és konstatálom, h ejj...idén megint szebb lett. Február vége van, a nagy bakok már barkában is nagyok...hátha megtalálom.
A süvítő szél ilyenkor a facsoportok csendesebb oldalára nyomja a patásokat, ott kell hát keresnem őket. A napfény megcsillan a kopott, szürkés őzbundán...messziről észre is veszem a napozó rudlit egy védett, elvadult gyümölcsös szélében. Látok pár állatot, de biztos vagyok benne, h a többség a fák között pihen..
A repcefőld tele van lilikekkel. Fotózgatom őket, ahogy fel-felrebbennek, h arrébdobja őket valamelyik széllökés.
A fás felém eső oldalán nem látok mozgást...a száraz fű is magasabb...van némi takarás, így négykézláb jutok közelebb a pihenő állatokhoz. A puha vetésen ez nem jelent gondot. Kicsit kihajolnék, de óvatosan kell mozogni, mert jó a távolság...
Nem moccanok és csak az atombiztos szelemnek köszönhető, h nem rohan világgá az egész rudli.
Ez a koros bak volt a ludas...szerencsére gyanakvása nem ragadt rá a többi állatra.
Nézett ugyan a többi, de nem tudtak beazonosítani..meg is nyugodtak végül....
Ez a kis mozgolódás jótékony hatással volt a lehetőségeimre. Egyre-másra kereültek optikám elé a bakok...
Belépőjét-mint a legnagyobb színészek- a végére tartogatta őkelme...
Lapulok még tíz percet, ami pont arra elég, h a rudli arrébb tegye 50 méterrel a székhelyét. Sokszor tapasztaltam már, ha nem azonosítanak veszélyforrásként, simán csak arrébb sétálnak...
Ismét nagy kerülővel indulok vissza a járműhöz. A lilikhadsereg végig, mereven szemmel tart...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése