2014. március 3., hétfő

2014. 03. 01.

Szép lassan lepergett február...
Az ölyvek elmaradoznak a les elől, az énekesek dalversenyben küzdenek a revírért, hangos libacsapatok húznak az ember feje felett...beindult a változás.
Volt időm nézegetni a régi fotókat.
Egy bejegyzésnél leragadtam...ennél..
2010-ben egész véletlenül belebotlottam egy vizes élőhelybe. Volt ott gémtelep meg számos úszóhártyás madár. Akkor még nem foglalkoztatott mélyebben a madárfotózás(a bejegyzés tartalmából is könnyen kikövetkeztethető), így hát pár emlékkép elkészítése után el is felejtettem azt a területet.
Mostani fejemmel a vörös gémeket, kis kárókatonákat és a kisvöcsköket tuti nem hagytam volna parlagon...
Az emlékek előkotorászása után azonban rögtön tudtam, hogy új cél lebeg mostantól a szemem előtt:
Egy vízimadaras les.
Annak kiderítése, hogy milyen formában fogom installálni a hétvége feladatai közé tartozott.
Elsősorban egy mobilizálható úszó lesben gondolkodom, de ha a partról is működne a dolog, hát oda telepíteném...minden a körülményektől függ.
Beleugrottam egy neoprén mellcsizmába és irány a wasser. Előzetes ismereteimben annyi szerepelt, hogy olyan derékig érő víz lehet  a helyen, meg nádas.
Már megérkezésemkor-csak a partról-látszott, hogy tele van a víz libákkal, kacsákkal, szárcsákkal...
Szám szegletébe apró mosoly jelent meg... tuti lesz a hely.
Begázoltam a vízbe...
A neoprén csizma kiválóan tette a dolgát...hideg-érzésnek nyoma sem volt.
Ahogy kinézek egy nádfolt mögül ez a látvány fogad...
Elképesztő, hogy eddig nem tértem ide vissza....
Folyamatosan kerestem valami stabil vizes helyet, de erre sehogy sem gondoltam.
Lassan nyomulok előre a víz közepén, a szint már a mellkasom nyaldossa. Ez se fog elfogyni a forró nyári napokra-gondolom.
A helyet így kell elképzelni...tökéletes vízimadár élőhely...
Végigjártam az egész területet. Az egyik sarkában 2 bütykös foglalatoskodott, láthatóan tetszett nekik a hely.
Igyekeztem közelebb lopakodni a part mentén, de kicsit elszámoltam magam...vagyis hirtelen megnőtt a vízszint...valami gödörbe léptem.
A nagytelét épphogy ki tudtam nyomni a partra, én pedig szépen nyakig süllyedtem a vízben....
A neoprén mellcsizma tényleg kafa dolog, de ezzel az sem tud mit kezdeni....illetve tud...nem engedi kifolyni a vizet:)
Mindegy...annyira nem volt hideg.
Irány tovább a hattyúk felé.
Ahogy észre vettek szépen szembefordultak és elkezdték a felszállást...dübörgött az egész nádas...
Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a hattyúk ittléte jó vagy rossz, de inkább a jónál maradtam.
Legfeljebb a másik sarokba telepítem a lest.
Közben a nyári ludak szállingóztak vissza...szép röpképeket lehetett fotózni.

Lényeg az, hogy megtaláltam a megfelelő helyet az úszó lesemnek, de a biztonság kedvéért telepítek egy fix fekvőt is:))
Terveim szerint következő hétvégén már mehet is a tesztüzemmód.
Útban a kocsihoz észrevettem a távolban egy kis rudli őzet...-biztos, ami biztos-megfuttattam magam vizes mellcsizmában úgy 2 kilométert(hogy meglegyen az extrém sport része is a napnak), de a rossz szél miatt kép nélkül maradtam...
Másnap délután beültem  3 órára fácánkakast hallgatni az erdei lesbe.
Az énekesek továbbra is nagy számban vannak a les környékén, sőt beszállt pár zöldike és egy hím citromsármány is, nagy örömömre.

A csuszkáról meg csináltam egy...videót
Végre kiballagott a várva várt látványosság...mindig elcsodálkozok ezen a színorgián...
Mocorgott, helyezkedett, nézelődött...már azt hittem kakatol egy fácánosat, de azt inkább meghagyta hajnalra... gyorsan elsietett a gazosba.
A tartalmas hétvégét egy tavaszi kompozícióval zárta le kakasom.
Számomra ezzel egy nagyon izgalmas időszak kezdődött...

7 megjegyzés:

  1. Biztató ez a vizes terület. Ennyi víz valószínűleg megmarad a nyáron is. Sőt akkor lesz a legjobb ha csökken a vízfelület. Hol van ez a víz ha nem titok? Nyugi nem akarok rámozdulni. Valami hozzám közelebbit keresek én.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kezs!
      Örülök, h visszatértél a term.fotós világba:)
      A rókás fotód nagyon tetszik, ff-en egész máshogy rajzol a 800-as.
      A vizem egy Tisza-tó melletti keskeny holtág.
      Szerintem hétvégére kész leszek a lesekkel, ha lesz időd tavasszal próbáld ki. Többit e-mailben!

      Törlés
    2. Próbálok több időt szakítani a fotózásra. Egy kicsit most belefáradtam az építkezésbe, meg a melóba. Kell egy kis kikapcsolódás.
      Összehozhatunk majd valami kirándulást. Megdumáljuk majd ha aktuális.

      Törlés
  2. Akkor most belenyúltál a tutiba! :) Kíváncsian várom a fejleményeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik, jó lesz a hely...
      Ha minden jól alakul hétvégén már ki is fekszek leskelődni!

      Törlés
  3. Az irány jó ! A vízpart mindig tartogat izgalmakat ! :)
    Hajrá !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, bármi beeshet.
      Gondolok itt barna rétihéjára, törpegémre, bölömbikára, ritkább récékre...
      Végül is 3 helyre teszek lest:)
      Meglátjuk!

      Törlés