2010. december 24., péntek

2010. 12. 14.

Az a megtiszteltetés ért, hogy az egyik őzbakfotóm 3. helyezést ért el a Nimród magazin által kiírt őzfotós-pályázaton. Elég szigorúak voltak a kritériumok, ezért külön öröm, hogy díjazták a fotóm.
Az eredményhirdetésre a Nimród szerkesztőségében került sor, családias légkörben, igazi vadászemberek között... a szó nemes értelmében. Megtisztelő volt ilyen nagyságokkal elbeszélgetni és hallgatni az élménybeszámolókat. Örök emlék marad.
A fotóról csak annyit, hogy május 24-én készült és kedvenc őzbakom van rajta. Már 3 éve ismerem ezt a bakot, így nagyon sok "közös élményünk" van együtt. Visszagondolva...az egy nagyon jó nap volt:)

2010. december 5., vasárnap

2010. 12. 05.

Idő hiányában nem sok lehetőségem volt mostanság fotózni...ha pedig kijutottam egy db normális fotót sem tudtam összehozni...a november már csak ilyen, tavaly is ez volt. Ma is csak 3 órám volt, de nem bírtam volna a seggemen ülni. Kora délután elindultam az mg-i területek irányába. Nem volt semmi különleges célom, már pár őz látványának is örültem volna. Annyira ropogott a jég a szántáson, hogy esélyem sem volt halkan közlekedni. A gyönyörű ködös idő, némi napfénnyel arra ösztönzött, hogy inkább ücsörögjek az árokparton és leskelődjek csendben. Kb 2 percet ültem, amikor a közeli nádasból kiváltott elém vagy 10 őz. Valamitől megriadtak és nem tudták eldönteni, hogy merre tovább. Szerencsémre a rudli ketté vált és egy 4-es csoport felém vette az irányt. Köd, ellenfény és egy-még agancsos- bak...jó kombináció nem mondom. Nagyon jó volt az álcám, mert a vezérsuta sem vett észre, pedig nagyon éber volt. Előttem(20-30 m) csipegettek egy 20 percet, aztán vissza kanyarodtak a többiekhez. Nagyon király élmény volt és még most is azon morfondírozok, hogy miért volt a bak fején agancs. Ilyenkor már csak a fiatalokon lehet fejdísz. A monitoron kielemezve, tényleg az volt, viszont élőben simán középkorúnak tippeltem.


Végezetül pár kép novemberből...

2010. november 9., kedd

2010. 11. 07.

Jakab Tibi és Herpai Imi fotós haverokkal jégmadarat szerettünk volna fotózni. Nem jött össze. Úgy látszik a halak már elvermeltek, mert a madár elköltözött a területről. A hangját sem hallottuk. Sajnálom, mert még nincs róla fotóm és már nagyon szeretnék egyet. Azért werk fotók készültek:)


2010. 11. 07.

Ismét őzek. Végigjártam két területet és próbáltam megkeresni az ottani bakokat. Az egyik területen olyan jó volt a libamozgás, hogy őzek helyett inkább nyári ludakat, lilikeket és vetési ludakat fotóztam. Jöttek ezren és a nagy szél miatt egész alacsonyan. A naplemente csodás volt. Ritkán ilyen szép, de most minden adott volt a káprázatos színekhez és formákhoz.

A másik területen az összes ismert bakkal találkoztam és sikerült megfigyelnem azt a viselkedést, amikor a -még agancsos- bakok elkezdenek a rudlikhoz csatlakozni. A dominancia ugyanúgy megvan, csak jóval enyhébb formában. A területen állandóan jelen van 3 pár kékes rétihéja és a kedvenc 400 grammos bakom is..remélem télen is maradnak.

2010. 11. 02.

2010-ben szinte minden szabadidőmet a fotózás töltötte ki és úgy látszik nem volt hiábavaló a természetben töltött számtalan nap és óra. Félreértés ne essék: minden ODAKINT töltött percet élvezek, de néha kell visszajelzés az értő közönség felől , hogy az ember "művészileg" is jó úton halad.
Szerencse, vagy sem de idén az Év Természetfotósa pályázaton az Almazöld insecta című fotóm kapta az első díjat kísérletezés, forma és kompozíció kategóriában. Mi tagadás, büszke voltam, mert az ember gyereke ritkán utasít maga mögé olyan fotósokat, mint Zsila Sándor, Gergely József, Dr Perényi János, vagy akár Daróczi Csaba. Belegondoltam, hogy ez a fotó milyen körülmények között készült és levontam a szentenciát: ha az embernek csak 1 szabad órája van kimenni a természetbe, sohasem szabad lustának lenni és menni kell. Mindig van látnivaló, mindig van élmény.
Egy februári napon már jöttem hazafelé őzfotózásból. Minden cuccom elpakolva, erősen tör előre a szürkület és már majdnem befagyott a seg..m. Megláttam a buborékokat az árokban és bármennyire is jól esett volna tovább menni a meleg szoba felé, mégis megálltam és szétpakoltam a felszerelést. Állványt be a vízbe..én utána. A mai napig nem értem, hogy egy ízeltlábú hogyan került február 5-én az olvadékhó tetejére, de mégis ott volt és ezzel a kompozícióval ajándékozott meg...

2010. 10. 30.

Régi vágyam teljesült, mert végre eljutottam a Hortobágyra, pontosabban eljutottam daruhúzás idején. Szépen indult a nap és kora délután útra keltünk darunézőbe. Sikerült egy sráccal beszélnem a madárkórházban és ő vitt ki minket egy nagyszerű helyre, ahol nagyon jól lehetett az esti behúzást fotózni. Nem semmi élmény. 100.000 daru van arra felé és addig maradnak is, amíg az első hó le nem esik. A helyet megjegyeztem és még visszatérek, de már átgondolt fotóstervvel.

2010. október 23., szombat

2010. 10. 23.

Kicsit szétnéztem az őzek háza táján. Befejeződött-e már a szőrváltás, van- e még agancs a bakok fején, megvannak- e még az ismert bakjaim...stb. A területes bakok mind a helyükön vannak és mindegyik-köszönik szépen- jó egés
zségnek örvend. Egykét példányon látok még nyáriszőr-foszlányokat, a legtöbb már szürke. A rudlik szépen alakulnak, rendszerint csak egy bak tart egy sutával és annak két gidájával. Szóval olyan családféleségeket lehet mostanság látni. Az idő nyugodt, őszies volt a hétvégén, néha bekavart egy leheletnyi szellő, ami nagyon érdekes kompozíciókat eredményezett. Ma vizsgázott az új fotóshátizsákom(csillagos 5-ös), ami már nagyon időszerű volt, mert egyre több a cuccom. Igyekszem még ezt az időszakot kihasználni őzfotózás terén, mert már nem sokáig lesz a bakok fején agancs. A legidősebbek fején már nincs is.
Egy-tavasszal már bevált- módszerrel fogom becserkelni a kiszemelt állatokat. Nagyon izgalmasnak ígérkezik ismét becsapni ezeket az éber patásokat...