2015. 02. 05.

Azon kaptam magam, hogy eltelt február is...
Nincs már tél, libaszótól hangos a határ. Szívesebben mesélnék az öreg parlagiról, ahogy illegeti magát a rókadögön, de nem tehetem. Közel volt többször is, de sosem elég közel. Tervezek még vele nyárra, de úgy néz ki egy újabb évet várnom kell a társaságára.
Bele kezdtem egy téma kidolgozásába....még január elején.
Az etetőn megforduló közismert énekesekről szerettem volna valami különlegeset összehozni...kimentem hát az etetőhöz...
Már indultam volna haza, mikor egy véletlenül kidobott beszállóra énekesek kezdtek szálldosni. Olyan különös környezetbe kerültek így a madarak, hogy muszáj volt párat exponálnom a nap vége felé....

Otthon nézve a képeket újra kedvem lett kiülni az etetőm mellé...közben jött egy adag hó és máris változni kezdtek a dolgok...

Otthon tovább gondoltam a szituációkat és ezzel kezdetét vette a következő másfél hónap fotós programja...erre a sejtelmes környezetre akartam alapozni, csak több fény jelenlétében.
Vittem hát ki vakukat és a természetes naplementékkel együtt számomra egyre érdekesebb fotók kezdtek születni...

A cinegék szubjektíven tolerálják a vakut...van amelyik rögtön elugrik, van amelyik ötödjére sem...A másik nehézsége ennek a technikának a megfelelő fókusztáv megválasztása volt, ugyanis 300 mm-en teljesen más hatást kaptam, mint 420-on. A legesetlegesebb változók mégis maguk a madarak voltak, mert az elindulás pillanatát mindegyik más irányba képzeli el. A pontos időzítésen kívül nagy szerepe volt a szerencsének is a röpképek elkészítésében...

Sok képen bemozdult valami lényeges dolog, máskor a vaku lett kicsit sok...szóval nem jött rögtön a várt eredmény...

Egyik délután lett egy szabad másfél órám...kimentem hát fejlődni:)
A madarak nagyon aktívak voltak én meg próbáltam jó időben exponálni....egy ilyen alkalommal született ez a fotó...az egyik cinke a csonkról indult, a másik az etetőtálcáról ...azt éreztem, hogy a pillanat kimerevítése jól sikerült, de az lcd-t nézve ért az igazi meglepetés...valahogy bekerült a kompozícióba egy távolabbi, harmadik madár is. Örültem, hogy pont arra repült:)

Amikor nincs természetes ráeső fény egész más hangulat uralkodik el a képeken. Döntse el mindenki maga, hogy tetszik-e neki(meg is írhatja véleményét...kíváncsi vagyok):)

Szóval így telet el ez a másfél hónap, de még sok ötletem van a témával kapcsolatban. Talán kijutok még párszor kísérletezgetni...

Viszont amióta villan a vaku a szajkók eltűntek a környékről...valahogy nem tudnak vele megbarátkozni...
Aztán volt olyan is, hogy a nagy komponálás közben alig vettem észre a ravaszdit a rét közepén...így utólag sajnáltam volna kihagyni ezeket a fotókat:) Van már egy ilyen tavalyról ,csak azon zöldebb a fű...

Azóta voltam kint őzezni párszor, meg rendbe tettem kicsit az úszó leseket...sőt már feküdtem is kint egy hajnalt....a ludak eleje már megérkezett:)

2015. 01. 31.

Nehéz megemészteni a ragadozók nélküli időket...szépíthetném, de kudarcként élem meg a parlagi távollétét...
Olyan közel van, de mégis távol...

A pár a revírben tartózkodik...folyamatos a jelenlétük, de elém nem akarnak lejönni... egy újabb adalék a tapasztalataimhoz...ezt a képet is csak azért teszem közzé, hogy honnan indulok...mihez képest lépdelek előre.. minden bizonnyal ez a hím madár...
Úgy éreztem, szükségem van valamilyen sikerélményre a hétvégén...
Ilyenkor mindig a tutit választom...őzek után nézek.
A szél bal arcélemet mardossa...majdnem nyugati...kedvenc helyemre csaknem ideális...
Jól esik a hideg fuvallat...kitisztítja a gondolataim...könnyen kitalálom merre fekhetett el a rudli....
Lassan haladok, nagyon lassan...a vizes ősgyep és a szél együttesen a legkisebb neszem is elszívja...
Kidőlt fa tövéből suta ugrik fel...kőhajításnyira sincs...600 mm van fent és amilyen szerencsém van megáll a csalitban...

Nem tudja mitől féljen...tétovázik..közben változik a felhőréteg vastagsága, így változik a fény is.

Kilép elém a régi dűlőútra...akkor látom...jobb hátsó lába törött...kondícióján mitse látni...
Érdekes, hogy ez a második őz, amit sérült lábbal látok a sok év alatt...úgy látszik, amilyen vékony, olyan erős is egyben a "gazella"láb...

Nem azonosít emberként...átsétál a szemközti fasorba én meg utána...hátha összejön valami fatörzses kompozíció...

Hát ennyi jött össze:)Hol közelebbről...

Hol távolabbról...de végig a sarkában.

Amikor gyanús volt neki az árnyéka kicsit megálltam, hallgatóztam...jó móka:)
Egy ilyen pauza alkalmával kinézek a fasor másik oldalára...magányos őz száguld felém, teljesen rossz széllel...csodálkoznék, ha nem fordulna el, de ujjam a gombon...hátha...

Egész jól keresztbegaloppozott előttem....még jó, hogy kinéztem jobbra:)
Közben a sánta suta eltűnt...
Tetszik ez a puha fasor...végig megyek rajta...lehetnek még benne meglepetések...
A 30-as rudli nagy részét elviszi valami előlem, de marad egy pár egyed a garád sarkában...
Kicsit vizes a fű, kicsit sáros a talaj....végül is kúszható....

Hamar felveszem a pozíciómat...közben fényár borítja be a tájat...szieszta van éppen...

Csúszok még pár métert, bár így is jó a távolság...

 Ez a fiatal bak úgy aludt, mint a bunda...csak süttette magát és emésztett...jó volt nézni..

 A következő másfél órában nem történt semmi különös...váltakozva felálltak táplálkozni, de mindig a túloldali vetésre mentek ki...aztán újra fekvés...
Valamiért egy suta az én oldalamra váltott ki...

Lapítottam, mint ... a fűben:)
Ennek ellenére rögtön észrevette, hogy valami gyanús elem van a tájban...
Jól megnézett, besétált szél alá és már inalt is a brigád kelet felé...

Minden esetre, ahogy mondani szoktuk: a foglalkozás elérte célját...tiszta fejjel, sikerélményekkel térhettem haza és ma ez volt a lényeg....