A szirtis kaland közben azért volt idő az őzekre is.
Még a hó előtt loptam be ezt a gidát, ahogy az üde vetésen pihent.
Az anyja is a közelben volt, de elkerülte a figyelmét az a kúszó valami, ami olyan furán mozgott a zöldben. Amikor már nagyon kzel voltam, akkor jött oda feltérképezni a helyzetet.
Szél nem volt, így megnézett a másik oldalról is...nyomában a gidával.
Ahogy ott forgolódok kilép egy bak még agancsban...észreveszi a felfordulást és ő is oda sétál kémlelni.
Ezután átballagtam egy közeli rétre, de egy csontváz megállított.
Idén sok bak került elő ilyen állapotban....
A késő délutáni ellenfényes miliőnek varázslatos hangulata van. Ebbe került bele pár őz, ráadásként.
.........
A következő fotózás már valódi téli viszonyok között történt.
Hóálca, friss porhó, metsző hideg...
Ragadozót szerettem volna elsősorban behívni, de valamiért egy árva rókát sem láttam, nemhogy sakált. Maradtak tehát az őzek...
Nagy hóviharral érkezett meg a zimanakó, ideális.
Fiatal suta kerül elém.
Lassan átcsúszok egy árkon és kidugom az obit...hát megvannak végre...
Mivel benne járunk a délutánba inkább nem zargatom őket.
Hazafelé a tölgyesben vele találkozok.
Én is taktikát váltok, nagyon ropog a hó.
Elsőként egy magányos suta lép elém...nem tudom miért lehet egyedül...
Az alábbi képen az őzek a töltés szélében fekszenek -kb 40 méterre- és fogalmuk sincs az ottlétemről.
Fiatal suta túrja a havat a gátoldalban. Megpróbál némi zöldhöz hozzá jutni.
Fél óráig figyelem, aztán bevállt a fasorba.
A mai napba több már nem fért bele. Eljött a szürkület.
Indulni kellett haza.
Jól esett nagyon.
