A kakukkról van szó és annak optika elé csalásáról.
Mitagadás, nagyon szeretek kakukkra várkozni. A mobil les-mint egy magányos tojáshéj-vesz körül. Beszűrődik sokféle madárdal, a kizöldült erdő varázslatos hangulatot ad és izgalomnak ott van a kérdés, hogy vajon ma bejön-e ez a titokzatos madár...
Előző években is sikerült kakukkot fotóznom, tehát volt már tapasztalati tőkém, amit beépítettem az idei mókába.
A módszerem:
Általában délután 5-kor érkeztem a kiszemelt helyre, a hívásba fél 6 felé kezdtem. Addig székles felállítása megfelelően tájolva, hangszóró elhelyezése, rövid csendben ülés, az esetleges zajcsapás elfeledtetésére.
Mindig ráeső fényre készültem. Szeretem a részleteket a madáron és az a mozgást nehezebben veszi észre a szemébe sütő nap miatt.
Sosem használtam mesterséges, álltalam kitett beülőket. A helyet úgy választottam meg, h a környező fák teteje velem egy magasságban legyen, tehát egy dobtetőn, vagy legalábbis egy domboldalon sátraztam be. Úgy gondolom ez a legfontosabb dolog az egészben. Ugyanis ez az óvatos madár inkább száll magasabbra, mint le, a fák közé. Egyrészt jobban szól a hangja, ha magasan van és a környéket is jól belátja.
Így néz ki egy helyszín a széklessel:
Amikor megjött a kakukk sosem kezdtem rögtön fotózni. Vártam kb 1 percet, figyelme had lanyhuljon, had higyje, h csak vetélytársaitól kell tartania.
.....
.....
Az első alkalommal-profi kakukkfotóshoz méltóan- rögtön otthon is hagytam a lest...:)
Már a területen voltam, nem akartam hazamenni emiatt. Borult idő volt, gondoltam megpróbálom az autót lesként használni...egy szőlős és gyümölcsös határmezsgyéjét néztem ki, így volt jó a magasság. Lehúztam az ablakot és egy barna pléddel takartam el a lyukat, mellette az objektív.
Az első hangok után-esküszöm nem volt 1 perc- máris megjött a leggyorsabb madár.
Az agresszívabb madár többször visszajött, sosem szállt ugyan arra az oszlopra...
....
....
Második alkalommal már a székles is az autóba került és elfoglaltam a kinézett domboldalt, azon belül is egy bokor mellé ültem be. A hívást a szél nehezítette, de így is 5 percen belül megjött az első madár. Csakhogy lássa mindenki...nem mindig ülnek a legjobb helyre, sőt inkább nem oda ülnek, de ez is a szép benne, h you never know...Pár érdekes berepülés...
Aztán az ember kitartó és megjön a szerencse...van fény és a hím kakukk tiszta helyre ül...
....
....
Esett az eső, hideg is volt...Kellett vagy 15 perc, mire megjött őnagysága.
A csupasz fatető tetszett neki, nem mindig a legteteje, de határozottan jól érezte magát...
....
Az utolsó kiülésre már teljes magabiztossággal érkeztem.
Az eddigi legjobb helyet találtam meg. Itt is van egy jó fatető és sok , alacsony bokor...neki is fogtam.
Érdekes módon egy tojó érkezett a kakukkolásra, de csak azt láttam, h a lombkoronába érkezik és kacag egy sorozatot. Kergetőztek ketten, hárman is a fák között, de nem akartak közelebb jönni.
Már fél óra is eltelt, mikor zörgést hallok a les melletti bokrról...kinézek az oldal ablakon...egy kakukk ül 1 méterre tőlem...volt időm tehát figyelni viselkedését. Semmilyen hangra nem reagált, csak figyelt további fél órán át. Óvatos madár lehetett, mert közben megjött egy másik hím, aki a legmagasabb beülőn helyezkedett el és már nyomta is kakukkolást...meg a tollászkodást.
Én pedig elégedetten fejeztem be idénre a cuculusok fotózását.
Összefoglalva:
- kakukkban gazdag élőhely, lehetőleg erdővel és vízparttal a közelben
- domboldal a megfelelő magasság miatt
- hangszóró a beülő és a sátor közé
- április közepétől május közepéig
- többféle hang a híváshoz, de a tojó a kulcs
Természetesen nem állítom, h ez a tuti recept, csak azt, h nálam működött.
Bizonyára a hajnal legalább ilyen alkalmas az kipihent hímek becsalására és valószínűleg az elborult madarak a földre is leszállnak, ha ott van a hangszóró.
A fotók 500, 700 és 1000 mm-en készültek, ff vázzal.
Jövőre megpróbálkozom az akcióval...láttam sok érdekes jelenetet, heves kergetőzést, de villámgyorsan történik minden és nagy fókusztávokkal nehéz lekövetni az eseményeket....
Mindegy...rajta leszek.
