2021. 04. 30.

 Végre egy olyan tavasz, mikor nem tör ránk a forróság már márciusban. Kicsit olyan, mint gyerekkoromban, mikor esők voltak áprilisban és bizony néha mínuszok a hajnali ködben és a hőmérő higanyszála  fokozatosan érkezik a 20 fokok fölé. Örülök ,h most szeszélyes ez az évszak, nem kell mindig az a nagy meleg...

Április elején  jutottam ki a területre először.

Rögtön egy csemege került lencsém elé...egy mechanikailag sérült, torz bak...

Sajnos a vadászok kivették az állományból, alakulását így nem tudom tovább figyelni.

Késő délutánig kint voltam és ebben a kellemes időben, igazán idilli jeleneteket lehetett megfigyelni...

A következő kör április végén következett:

Kövér búzatáblák és magasodó repce mindenfelé. Az ismert bakok revírjét céloztam meg elsősorban.

Az elsőt rögvest meg is találtam, onnantól csak meg kellett várni, míg felkel. Ráadásul felém indult el...

Mire orrába került emberszagom, már számos fotót készíthettem róla.

Fiatalabb bakokkal és sutákkal is találkoztam aznap...

A tavasz elmaradhatatlan hírnökei is javában énekelnek már a bokrokon. Jó hangulatban indulok így haza.

Másnap egy elzártabb rész következik...ide kevesebb mezőgazdasági jármű érkezik, elég zavartalan. 

Látok sokmindent, mégis a nap egyik attrakciója egy fiatal, páratlan 8-as bak. 

Ahogy fotózgatom, nagyobb madár libben az akác tetejére...rögtön látom, h egy halászsas és amilyen szerencsém van , takarásban közel tudok kerülni hozzá...

Minden évben találkozok egy-egy példányával, fotózni először tudtam.

A napot egy sárga billegető zárja...

Következő alkalommal forgalmas főúton autózom...eszembe jut egy bak elmúlt tavaszról...pont itt lakik egy focipályányi lucernában és láss csodát, mintha mozgolódna egy őz a zöld csemegében...elakadásjelzőt benyomom és megpróbálok közelebb menni...sikerül, de eltelik két óra mire a bak feláll...

Kétséget kizáró az egyezés...erősen rak visszafelé.

Egy hétre rá a tölgyesek felé indulok. Itt tanyázik öreg barátom és csak bízom benne, h egészsége töretlen...

Sok őz van erre is, kis rudlikban, de sok már egyedül...

A suták hamarosan ellenek...

És akkor agancsos tápászkodik fel közülük...

Ez az öreg...rak vissza, de azért elég mutatós...

Órülök, h megvan...hiányozna már erről a sarokról...

Hazafelé is látok egy ismerőst...3. éve lakik az öreg mellett.

Másnap -ha már csak ismerős bakokat hajkurászok-  vele futok össze...legszebb, ellenfényes -repcés fotóm hozzá kötődik...

Szóval így telt el az április. Jó volt a tavaszi kultúrában utánuk járni, de más terveim is voltak azért. A szárnyasok nem hagytak nyugodni, így megvalósítottam egy régi tervemet...

2018. 06. 01.

A legtöbb időt őzek fotózásával töltöm. Mindig vannak egyéb témák is, de valahogy a bakok keresgélése, megfigyelése, becserkelése számomra a legszórakoztatóbb dolog.

Örülök, ha találok egy új, ismeretlen bakot, de azt is szeretem, ha ugyan az a bak kerül elém hónapról hónapra,vagy akár évről évre.

Az öreg bakokat nagyon nehéz közelre belopni. Rafináltak, óvatosak és a legkisebb neszre lelépnek.

A nagy bakokat mindig látványosak, természetes, h kedvenceim. Legkevesebb képem mégis a különlegességekről, az ún torz bakokról van. Felénk viszonylag kevés ilyen lakik. Talán, mert kevés a szőlő, kevés a kerítés.

Ezért is dobbant nagyot a szívem, mikor a márciusi hóban megpillantottam ezt a bakot:

Fiatalkor végén, középkor elején járó példánynak néztem.Már barkában is látszott, h a két szár egy vaskos tömböt fog alkotni. Tudtam, h fogunk még találkozni.

Eljött a tavasz és én ismét azon a területen cserkeltem.

Volt ott mindenféle bak, de ő nem mutatkozott.

Már ballagtam az autóm felé, mikor hirtelen felállt előttem a lucernában. Szürkület volt már akkor, de egyértelmű volt az azonosság.

Örültem.

Nem veszett el, nem üldözték el, nem lopták el...itt maradt a területen, gyakorlatilag 50 méterre a téli találkozásunktól. 

Alig vártam, h ismét kijöhessek, egy közeli portrét mindenképpen szeretnék róla.

Egy hét sem telt el, én meg újra a bak nyomában voltam.

Kimentem a területre és lassú cserkeléssel haladtam végig körletén.

Meg sem lepődtem, h kiballagott elém a búzába....

Megvártam míg közelre ér, de a bak közben lefeküdt. Jó egy órát vártam rá mire meglett ez a kép.

A fény nem volt az igazi, maradt bennem hiányérzet.

Két nap múlva kint ért a délután.

Sokáig nem mutatkozott a bak, egyszercsak a tábla másik végén hirtelen megjelent.

Gyors gyaloglás és görnyedt cserkelés végén a bak felém indult el.

Monopodon volt az 500-as kicsit a növényzet felett. A lágy, délutáni fény mögülem érkezett, szóval végre klappolt minden.

Legutolsó találkozásunk 3 napja volt.

A szél a Nap felől fújt...jöhetett végre valami ellenfényes móka...

Látják a fotóim vadászok is...helyi vadászok is...

Mindenki tudni akarta hol lakik ez a csoda...

Ezek a térképek -nyugi- nem mérvadóak.

Megmondom őszintén már hiányozna, ha egyik este nem bukkanna fel a tábla valamelyik sarkában.

Így én neki szurkolok.