2014. 09. 21.

Amikor beköszönt a szeptember, amikor hűvösödnek a hajnalok, amikor ködöt lehel a hajnali rét egyre inkább hatalmába kerít egy bizonyos vágy...
A legkirályibb vad veszi birtokba a teret és öblös hangon hirdeti, hogy megkezdődött a szarvasbőgés...
Már nem is tudom hány éve űzöm a szarvasokat ilyenkor...szavakba önteni lehetetlen azt az érzést, mikor az elborult bika az embertől 50 méterre elordítja magát...
Semmihez sem hasonlítható érzés ez...épp ezért különleges helyet foglal el a szarvasbika a természetjáró-természetszerető ember szívében...
Idén is nekifutottam, helyesebben nekifutottunk G. barátommal...nélküle nem jöhetett volna létre ez a bejegyzés...
Hogy miért?
Az ok egyszerű...ilyenkor a puskás emberek is aktívan jelen vannak az erdőkben és sok konfliktus alakulhat ki, ami senkinek sem jó. Nem beszélve arról, hogy sok helyen erdőjárási tilalmat vezetnek be...
Szóval nem egyszerű beülni egy jó bőgőhelyre szeptember közepén...G kapcsolatai révén bejuttatott minket egy ilyen területre, az Északi- Középhegység eldugott sarkába...
Ha itt se tudok -szabad területen- bőgő bikát fotózni, akkor sehol...a "szabad terület" lényeges...vadaskertben(vadasparkról nem is beszélve), vagy  több hektáros magánerdőben jól tartott szarvasról nem kunszt egy jó kép...akinek kihívás kell az nem így csinálja...
Az első délután, napsütésen, amolyan kiránduló időben kezdtük meg a cserkelést...
Kölyökróka bóklászik az úton...egy fotó belefért róla is...

Őz vakarózik a dús füvű réten...róla is mehet egy kép...

Bikák bőgicsélnek innen-onnan, teli vagyunk reménnyel..
Lassan becserkelünk az erdőbe és egy rét felé igyekszünk...az állatok mozgásban vannak, de elég közel.
A rét széléhez érve leülünk és várjuk a őket a placcra.
....várunk
....várunk
Sötétedik, de semmi nem lép ki a fák közül...Kissé feljebb volt a nagy zenebona, hajnalba oda megyünk....
.....
.....
Másnap, sötétben érkezünk a réthez...irány a tegnapi gócpont.
 3 bika szól az erdő sarkából...100 méteren belül vagyunk....
A rétet villanypásztor veszi körül, de már az sem érdekel, csak lássak egy bőgő bikát normális távolságban...
G ügyesen bőg saját technikájával....hallani, hogy az egyik mellékbika közeledik felénk....
Moccanni se merek....még egy bőgés és a bika kilép az erdőből...ismét bőg...

Les se merem írni...1/20-ad, f/2,8, iso 1250....uhhh.... gondoljátok mennyi fény lehetett...
Ja, már el is felejtettem a ködöt...az itt minidig van... és az imbolygó monopodot...
A bika szépen kijön elénk...ennyit lehetett kihozni a szituból...

Fiatal állat, tipikus mellékbika...
Az erdőben még szépen szólnak...egy kicsit beljebb megyünk.
Föntebb, a  csapatbika kivált a rétre a tar-vadakkal és gyors tempóba a patak felé tartanak...

 

Ez a kép lett a kedvencem...

Középkorú bikának nézzük. Jól mutatnak a kékes ködben...
Utánuk cserkelünk egészen a rét közepéig, de addigra elérik a patakot...erről lemaradtunk...
Bőg még egy állat mögöttünk, hátha kijön...
És igen...szerencsénk van...
A másik mellékbika is kirongyol a rétre pár tehénnel...hajtja őket, forgolódik...próbálom kitalálni merre lesz az útjuk...
Pont engem vesznek célba...csakhát még mindig nincs elég fény...a tehenek be is mozdulnak, de legalább most közel voltak.
Elnézve a bikát megállapítjuk, hogy neki még a tehenek közelébe se kellene jutni, mégis több tehénnel szaladozik...

Ők is a patakmeder irányába tűnnek el...szomjas a társaság...
Kiérünk a rét szélére, jó helyen vagyunk...
Zörgés jobbról...ünő lép elénk a bokrosból...

Egyet exponálok, nem akarom visszaijeszteni, pláne ha jönne utána a bika is...de nem jött.:(
Ilyen nincs...
Bőgés hallatszik szemből is...
Kiugrik egy tehén a garádból...nyomában egyik szárán dárdás bika...

Messze vannak, de így a tájban jól mutatnak, pláne 2 szarvasmarhával a bal felső sarokban:)
A bika szépen parádézik előttünk, de mindezt a rét egyetlen fája mögött teszi...ilyet!!!!
Aztán visszatereli a nőstényeket a bozótba...villanypásztor nem akadály...

 7 óra van...kész csoda, hogy még kint voltak a nyílt placcon...
Szűnnek a hangok...csendesedik a színpad...ideje nekünk is menni...
Utunkat ravaszdi keresztezi ismét, mintha keretbe akarná foglalni ezt a 2 napot....
Jól elszórakozunk vele...embert még nemigen látott...

Összegezve:
aki szabad területen élő(nem bekerített élőhelyen), bőgő szarvasbikát szeretne fotózni, jó fényekben és ráadásul egy jó bikát, az ne a Duna keleti oldalát válassza.
Itt szinte lehetetlen...és ezt több év tapasztalata mondatja velem...
Egyrészt kevés a jó bika és nem is engednek be a jó területekre, másrészt a világosság úgy hat rájuk, mint a vámpírokra...rögtön eltűnik mindegyik...
Most már értem, miért megy mindenki Gemencre meg Zalába bőgés idején. Az egészen más tészta...bár én még nem szántam rá magam...

2014. 09. 15.

Többen érdeklődtek már leseim felől. Hogy néznek ki? Hogy vannak elhelyezve? stb.
Mivel a szarvasbőgés fotózása igen vontatottan zajlik idén, így volt időm megkeresgetni pár werk fotót a vízi és vízparti leseimről.
Kezdjük a partival.
Alapvetően a nádszegélybe lett integrálva...valahogy így...

Március elején tettem ki és főleg ellenfényes képekre lett kitalálva.
Ludakat könnyen lehetett belőle fotózni, valamiért szerették a les előtti vízfelületet...

Ellenfényes hajnal, amolyan párás-narancsos csak egyszer volt és akkor sem én feküdtem benne...Murphy...egyébként ilyen lett volna a látvány.

Nyár közepére teljesen eltűnt a víz előle, teret adva a partimadarazásnak...itt már annyira felnőtte a növényzet, hogy bele kellett kaszálnom a les megtalálásához.

Az úszó les egy egészen más világ.
Mivel végig a vízen lebeg az úszó madarakhoz lehetett közelebb kerülni. Rögzítve volt egy helyre, de a szárnyasok egy idő után előtte élték mindennapjaikat...

 2 raklap adja a fekvő felületet és boltíves a palást, ami egy erős ponyva. Üveg nincs sehol.
Eleinte volt gond az objektív mozgásával...kb 2 hétig....utána még a tetején is ült madár.
A következő fotók a parti lesből készültek....
Szárcsa a les előtt...

Cigányrécék a les előtt...

Nyári lúd család a les előtt...

Barát- és cigányréce a les előtt....

Kanalas récék a les előtt...

Amikor a nagy kócsag is úgy gondolja, hogy nyugodtan tollászkodhat az már a biztos tájba-épülés jele...

A 3. lestípussal lehet a leggyorsabban elkezdeni fotózni, de azért jobb ha van ideje a madaraknak megszokni a látványt.
A széklest ledobja az ember bárhová és máris eredményes lehet. Nekem az volt vele  a bajom, hogy piócák hada borította be mellcsizmám, mikor beültem a vízbe, sőt volt mikor még otthon is pióca esett ki a les zsákjából...

 

 Nagyon jó benne, hogy egy stabil állvánnyal majdnem a vízre lehet ereszteni az optikát.

Ezt is kint lehet hagyni, bár nagyon meg kell gondolni...fotós barátom egyszer hagyott kint lest Szilveszter napján...Újév hajnalán már csak hűlt helyét talált...

Nagyjából ennyi...

Egy kis munkával és egy jó hellyel csodák várhatnak az emberre...

Az elmúlt hét esőzései remélem feltöltötték a kis holtágat. Elkezdhetek végre készülni a közelgő vadlúd-szezonra:)

2014. 08. 14.

Vége már a capreolus őrületnek.
 Lecsengett az üzekedés, a suták ismét gidákat vezetnek. A bakok felszívódtak, leginkább evéssel és fekvéssel töltik napjaikat...ki kell pihenni azt a sok jövés-menést.
Nekem is kellett egy kis szusszanás...a sok korán kelés summázódott, ezért pár nap regenerálódás nagyon is jól tudott esni.
G. hívott, hogy a tuti nála a jégmadár és a fekete gólyák is a les előtt mozognak...nem mondhattam nemet.
Kicsit fura volt a sok cserkelés után bevackolni a fekvőlesbe, fájt is a nyakam másnapra a kellemes izomláztól...
Sajnos befelé menet felzavartuk az összes gólyát, meg kanalast, meg kócsagot...ez nem ígért semmi jót a folytatásra, már ami a nagygázlókat illeti.
Még elő se cibáltam a masinát, máris jégmadár ült az ágra...
Látszik, hogy központi kilátóhely nekik, mert az elkövetkező 3 óra nem telt el madár nélkül.

A hím madár gyűrűs, de még nem sikerült leolvasni a számát.

Volt, hogy ketten, sőt 3-an ültek be elém...még 300-on is csak szűkösen fért el 2 madár a keresőben.

 Gyakorlatilag napkelte előtt teletömték magukat...percenként kapkodták ki halakat.

A kishalakt nem püfölték túl sokáig, gyakorlatilag egy csapás után nyelték is le.
A nagyobbak nem voltak ennyire szerencsések....

Volt, amelyiknek a fejét is leverték, azzal szerintem be sem fért volna ebbe a pici madárba.
Hát nem unatkoztam, pedig a gólyák vissza sem tértek ezen a reggelen.
A kis kékségek néha megálltak emészteni...a felkelő Nap szépen megmutatja tollazatuk csodás részleteit...

Rengeteg fotót csináltam róluk, 1,4x-ezővel, 2x-ezővel....
Az az érzésem, hogy erről a madárról nagyon nehéz csúnya fotót készíteni...még ha nem csinál semmit, akkor is különleges...

8-ig maradtam, az erős fények hamar elüldöztek.
A feketék-természetesen- a lestől 50 méterre táplálkoztak mindannyian...
Talán jövök még egy újabb körre....maradt bennem hiányérzet....

2014. 08. 10.

Ahogy szaporodnak az élmények, gyűlnek a fotók egyre inkább megelégedéssel gondolok az idei őznászra.
Sokat tudtam terepen lenni, sok őzzel találkoztam és -ahogy hallom másoktól-sok bakot tudtam behívni.
Láttam ahogy ingadozik az üzekedési hév egyik napról a másikra és egész jól eltaláltam a jó területeket és a megfelelő időt.
Egyszóval nem panaszkodhatok!
Nem is teszem, inkább az idei utolsó hívásos napot mesélem el.
Ismét vendégem volt. Ezúttal G. érkezett hajnali ötre egy ugrós nap reményében...
A "cigány-utat" néztem ki mára...múltkor még nem volt itt mozgás, sanszos volt tehát, hogy elcsípünk valamit a végéből.
Rögtön az elején, még szürkületben,nagy bak ugrik a sípra, de pár méter után eloldalaz...nem dőlt be nekünk. Ezt a fotót G készítette, csak a dokumentáció kedvéért.

Erdősávokkal szegélyezett nagy lucernatábla szélére érkezünk. Bak siet keresztül rajta, rögtön hívom.
Megáll, majd a következő sípokra kocogva indul felénk...

Ez is egy jó bak, szépen besétál elénk, hagyja magát fotózni.
Elénk áll, majd keresztbe baktat...most kel fel a Nap....

A távolban suta közeledik, fenekében szürke fejű bak lohol...ez csak megerősít minket....jókor jöttünk.

Megtörténne a borítás, de sutánk csúnyán rászedi udvarlóját. Az aktus pillanatában tovább indul.
A bak meg úgy maradt:) Hiába, nem szabad lassúnak lenni..

Hívunk még pár helyen, de semmi sem mozdul, visszakanyarodunk hát ellenfényes irányba.
A gáton hamisítatlan hajnali hangulat bontakozik ki mezei nyúllal a főszerepben.

A patak másik oldalán bak mozog 2 sutával...rászólok...szépen elindul, de a vízen nem jön át. Megvan a terv. Átmegyünk a másik gáttetőre és azon cserkelünk végig az őzekig.
Közben suta ácsingózik a bozótban, mellette  2 gidája.
G megszólítja...
Hát majdnem elgázol minket a mama...

Félkörben mögénk szalad és szagot kap. A gidák meg tanácstalanul nézelődnek az ellenfényes réten.

Követik az anyjuk nyomát és eltűnnek a kukoricásban...
Mi meg indulunk az előző bak tanyája felé.
Szelünk nem a legjobb, de egy kis kitérővel könnyen oda érünk a patások közelébe.
A bak pont feláll, köztünk sóvirágos rét.
Na, akkor csapjunk bele...
Rögtön elindul...kicsit félkörben jön, de biztosan ide fog érni...

 20-25 méter a távolság, koros bak, reggeli fények, enyhe pára.
Nézelődik, hiányzik neki a vizuális megerősítés..

Addig oldalog mígnem orrába csapja szagunkat egy szellő.
Visszarohan a 2 sutához, de nem megy el.
Közelebb akarnánk csúszni hozzájuk, de egy 1300-as fehér Lada megjelenése minden tervünket összedönti...ez van.
Az erősödő fények miatt nem folytatjuk tovább.
Látszik már az őzeken, hogy fáradtabbak, elcsigázottabbak, mint 2 hete.
Nem tervezek  több őzhívásos napot, megelégszek az eddigi fotókkal. Így is az idei üzekedés -hektikussága ellenére- nagyon jól sikerült számomra.
Ennél többet mohóság lenne kívánni...