2019. 02. 22.

Ahogy kinyitom autóm ajtaját a mérges szél rögtön visszacsukja rám...Nem is mérges, inkább az ember csontját velejéig átjáró, jeges fergeteg...Akaratlanul is jó öreg szalakótás lesem többször összetört képe ugrik be...na, ha ezt az időt lábon kibírja már bármi jöhet...
Igazság szerint ma akármilyen idő lehetne...semmi sem tarthatott vissza. Jól esett ez az őszinte, friss légmozgás...őszinte, mert ilyenkor csak olyanok járják a határt, akik őszinte szenvedélyből mennek ki, nemcsak holmi hobbi fényképészek :)
Szóval ilyen gondolatok közepette indultam a "Rákos" irányába...
Van itt egy jó bak, több éve figyelem daliás alkatát. Erős agancsát minden tavasszal megcsodálom és konstatálom, h ejj...idén megint szebb lett. Február vége van, a nagy bakok már barkában is nagyok...hátha megtalálom.
A süvítő szél ilyenkor a facsoportok csendesebb oldalára nyomja a patásokat, ott kell hát keresnem őket. A napfény megcsillan a kopott, szürkés őzbundán...messziről észre is veszem a napozó rudlit egy védett, elvadult gyümölcsös szélében. Látok pár állatot, de biztos vagyok benne, h a többség a fák között pihen..

Az orkánban lassan haladok...a nagytelét újra és újra le akarja csavarni a vállamról.
A repcefőld tele van lilikekkel. Fotózgatom őket, ahogy fel-felrebbennek, h arrébdobja őket valamelyik széllökés.

Egy nagy kanyart leírva, földgát takarásában érek az őzek vonalába. ..kilesek...ezt látom...

Innen kellene fotózható távolságra kerülnöm...
A fás felém eső oldalán nem látok mozgást...a száraz fű is magasabb...van némi takarás, így négykézláb jutok közelebb a pihenő állatokhoz. A puha vetésen ez nem jelent gondot. Kicsit kihajolnék, de óvatosan kell mozogni, mert jó a távolság...

A neheze megvan, mostmár csak ki kell várni, amíg kiballagnak elém...ha úgy gondolják. Azt persze nem gondoltam , h az első állat pontosan előttem akar kijönni...
Nem moccanok és csak az atombiztos szelemnek köszönhető, h nem rohan világgá az egész rudli.
Ez a koros bak volt a ludas...szerencsére gyanakvása nem ragadt rá a többi állatra.

Pedig még rám is riasztott...nagy mákom volt...
Nézett ugyan a többi, de nem tudtak beazonosítani..meg is nyugodtak végül....

Ez az öregfiú egymaga távozott...a társai közönyösen néztek utána, de a napos oldal kényelmét nem hagyták el. Szerintem ez egy komoly bak, korban is, súlyban is. Az agncs alapja brutális.
Ez a kis mozgolódás jótékony hatással volt a lehetőségeimre. Egyre-másra kereültek optikám elé a bakok...

Van egy érdekes köztük...gombos bak lesz, úgy tűnik...

Közben a fények is jól alakulnak...

Páran egyre közelebb vannak, félek, kilétemre hamarosan fényderül...

Egy sutagida például besétál mögém a fák közé és hívni kezdi az anyját...megható pillanat, még úgy is, h a mama nem ment utána...

Már azt hittem mindet láttam, de a slusszpoénmég hátra volt..
Belépőjét-mint a legnagyobb színészek- a végére tartogatta őkelme...

Örülök, h épségben átvészelte ezt a telet is...
Lapulok még tíz percet, ami pont arra elég, h a rudli arrébb tegye 50 méterrel a székhelyét. Sokszor tapasztaltam már, ha nem azonosítanak veszélyforrásként, simán csak arrébb sétálnak...
Ismét nagy kerülővel indulok vissza a járműhöz. A lilikhadsereg végig, mereven szemmel tart...

Én is őket, de közel azért nem engednek...

2019. 01. 12.

Az óév vége és az új eleje a szokásos mederben csordogált.
Az erdei lesnél elkezdtem etetni és ahogy lenni szokott, gyorsn tele lett madárral.
Kiültem párszor, leginkább karvalyt szerettem volna fotózni, de egy bevágáson kívül nem volt szerencsém hozzá.
Egyébként az időjárás mindenféle arcát megmutatta a kint töltött órák alatt...

Karácsony körül tettem egy délutáni sétát a vetések között...
A bakok már növesztik a fejdíszüket...

Január elején újabb havazás érkezett...
Hóponcsót kaptam magamra és irány a határ.
Egy jó rókafotóra fáj már a fogam egy ideje...na ehez most minden körülmény ideális...
Cincogok, mint a leghangosabb pocok, vagy egér...hátha....
Rögtön megjelenik egy ravasz...

Maga mögé tekinget és elrohan....először nem értem, de aztán...

Kocogva közelít egy másik.
Annyira jól jön, h elég meglapulnom egy bála tövében...

Lokátorozik, keresi az egeret...rácincogok ismét...

Egész közelre lopakodik...alig merek exponálni.

Lessük egymást 2-3 percig, aztán eloldalog....

Kicsit följebb sétálok, van itt egy jó fasor...
A másik oldalán őzek készülnek beváltani...
Hasalok és megvárom őket...

Rókák vannak, hó van...fogok még próbálkozni...
..............
..............
Következő alkalommal napsütésben indulok el...
Rudolf kanyarog a kocsiúton....rácincogok.

Érdekli a hang, de nem jön el...

 Közelebb is van egér, inkább azokat választja...

A legutolsó kimenetelemen ugyan 2x is sikerült becincogni rudit, mégsem lett fotó...a szél közbeszólt....van ilyen is.
Szerencsémre voltak őzek meg más is...pl egy gatyás ölyv.

Tölgyesben cserkeltem...egy suta pontosan felém indult el, de rosszkor mozdultam...bizalmatlanságát egy körbejárással akarta megszűntetni, vagy igazolni....

Érdekes volt ahogyan lépésről lépésre próbál szél alá kerülni...
Amikor eljutott a nyomomig, kutyaként szaglászta meg...érdekes jelenet volt...

Aztán egy suta két gidájával szépen rámsétált...

Volt velük egy bakfi is...ő kissé előttük csipegetett...

Jól be voltam álcázva, de annyi állat volt körülöttem, h szagot kapott az egyik és elvitte a rudlit...

Ezek a télies hangulatú fotózások mindig jól sülnek el.
Alig várom az újabb nagy havazást....

2018. 12. 16.

Azt hiszem megtaláltam a számomra megfelelő kombinációt a vadfotózáshoz. A full frame váz és a 4/500 minden igényem kielégíti. A napokban lapozgattam a régi anyagaim....hááát nagy különbség mutatkozik a sikeresség tekintetében az aktuális felszerelésem javára. A 2,8/300 minőségileg ugyan ezt tudja, de mégis a plusz 200 mm döntőnek bizonyul. Nem kell annyira közel menni, így sokszor megmarad az intimitás, ami egy hiteles vadfotónál szerintem elsődleges. Az érzékeny emlősök nem riadnak meg, nem szaladnak világgá így egy kínálkozó alkalommal sokkal több fotó születhet.

A szirtis kaland közben azért volt idő az őzekre is. 

Még a hó előtt loptam be ezt a gidát, ahogy az üde vetésen pihent.

Az anyja is a közelben volt, de elkerülte a figyelmét az a kúszó valami, ami olyan furán mozgott a zöldben. Amikor már nagyon kzel voltam, akkor jött oda feltérképezni a helyzetet.

Szél nem volt, így megnézett a másik oldalról is...nyomában a gidával.

Ahogy ott forgolódok kilép egy bak még agancsban...észreveszi a felfordulást és ő is oda sétál kémlelni.

Ezután átballagtam egy közeli rétre, de egy csontváz megállított.

Idén sok bak került elő ilyen állapotban....

A késő délutáni ellenfényes miliőnek varázslatos hangulata van. Ebbe került bele pár őz, ráadásként.

.........
.........
A következő fotózás már valódi téli viszonyok között történt.
Hóálca, friss porhó, metsző hideg...
Ragadozót szerettem volna elsősorban behívni, de valamiért egy árva rókát sem láttam, nemhogy sakált. Maradtak tehát az őzek...
Nagy hóviharral érkezett meg a zimanakó, ideális.
Fiatal suta kerül elém.

Mikor észrevesz gyorsan megiramodik...

A nagy szél elnyomja a hangokat...a nádfal szélárnyékos részén lesznek a többiek...
Lassan átcsúszok egy árkon és kidugom az obit...hát megvannak végre...

Ez már egészen karácsonyi feeling.
Mivel benne járunk a délutánba inkább nem zargatom őket.
Hazafelé a tölgyesben vele találkozok.

Másnapra eláll a havazás és a szél is...
Én is taktikát váltok, nagyon ropog a hó.
Elsőként egy magányos suta lép elém...nem tudom miért lehet egyedül...

Aztán egy töltés mellé ülök le.
Az alábbi képen az őzek a  töltés szélében fekszenek -kb 40 méterre- és fogalmuk sincs az ottlétemről.

Várom, h felkeljenek, de fordul a szél.

Felkelni felkeltek, csak nem maradtak sokáig előttem.

Tovább cserkelek.
Fiatal suta túrja a havat a gátoldalban. Megpróbál némi zöldhöz hozzá jutni.
Fél óráig figyelem, aztán bevállt a fasorba.

A mai napba több már nem fért bele. Eljött a szürkület.

Indulni kellett haza.

Jól esett nagyon.