2019. 05. 19.

Jól alakult a vasárnap. Délelőtt láttam két viaskodó parlagi sast egészen közelről. Az egyik el akarta lopni a másik zsákmányát és pont az autóm felé repültek. A szám is tátva maradt a jelenettől. Persze Murphy bácsi kirakatta velem otthon a fényképezőt, így kép nélkül húztak át felettem ezek a csodás madarak.
Körbejártam a pusztában és örömmel nyugtáztam, h a szalakóták már foglalják az odúkat. Több pár is szemem elé került. A lesemnél is ott vannak már, úgy tűnik egyik sem gyűrűs madár. Hétvégén megpróbálok kiülni rájuk.
Dehamár kint voltam...és jó fények voltak...bakok.
Visszanyúltam a "régi" területhez és módszerhez.
Sajnos az első bak hamarabb vett észre engem...

Öreg bak, sutával mozgott.
A második bakot már én vettem észre. A búzából osont át a gazosba.

Valami nem tetszett neki, pár szökkenéssel vissza fordult és ismét bevette magát a búzába.

Félszemmel láttam, h a mozgolódásra egy agancsos följebb feláll, de gyorsan vissza is fekszik. Belőttem a helyét és rákúsztam. 40 méterre nyomtam bele a monopodot a talajba. Gondoltam itt jó leszek, csak ki kell várnom.
Persze a napsütés már a múlté lett.
Egy ilyen közeledett felém...

A frontfelhő meghozta a szelet és a szúrós esőt is egyben.
Kitartok...nagyon érdekel ki fekszik előttem.
Már javában esett mikor végre kilesett a növényzetből. Nem is kattingattam. Lassan kiváltott a gazosba és felém indult el. Kiváló.

Az tükör hangja megfordította, de úgy hagyott ott, h nem tudta igazából mi zavarta meg esti sétájában.
Nagy bak, 500 g feletti...jövök még látogatóba hozzá.

2019. 04. 21.

Bizony virágzik a repce. Temérdek mennyiségű dolgom van, de azért ezt mégsem hagyhatom ki. A kevés eső miatt és a fajtajelleg miatt találtam egy átlátható táblát.
Ide jártam ki esténként bakokat keresni.
Persze volt más is...

 Kifelé menet találtam egy friss parlagi revírt...két subadult madár rakott fészket egy rövid fasor közepére. Örültem a leletnek.
Egy örv nélküli, "ősi" kakas mindig kint pózolt a vetésen mikor arra jártam...autóból viszonylag könnyen le tudtam fotózni...

Persze lettek bakok is, de egyenlőre nem úgy ahogy szerettem volna.
Ez az éves bakgida nagyon közel volt, mégsem lett ennél jobb képem róla.

 Volt rutinosabb versenyző is...3x is láttam, szinte már csak miatta mentem ki, jött is mindig-pontosan- de valahogy közelebb nem jutottam hozzá...valódi szellembak.

Közben a vízivilág is mágnesként vonzott lesezni. Két pár fütyülő réce jelent meg a mocsárban és ez kellően motivált. Eddig tartják a távolságot, de egyszer majdcsak szerencsém lesz.
Volt hattyú meg minden más...

Egyik hajnal után dűlőúton autózom hazafelé. Nyuszik mozognak a lucernában...megállok...bízom

benne, h elém ugrálnak. A nyulak néha egészen érthetetlenül viselkednek...mint most is.

Egy vékony, silány repcecsík van az út másik oldalán...ebben úgy sincs semmi...közel a főút, kicsi az egész....elgurulok mellette. A kisördög nem hagy nyugodni...visszanézek...hohóóó...agancs sötétlik a csík végében.
Autó leállít és már görnyedek is a sárga tengerben...
Gyorsan a bak vélt helyéhez érkezem...mivel közben elfeküdt....
Nem kapkodok, leülök...40 percig várok...
Balról suta feje emelkedik...8 méterre lehet...nem sejti jelenlétem...
Dejó, h nem mentem tovább..elzavartam volna mindent...
Elindul a bak irányába...közben még 3 állat kel föl...mind előttem....
És végül a bak is kiemeli fejét a citromvilágból...

Régi ismerős...sejtettem is, h ő lesz itt.

Gondolkoztam rajta, h miért nincs képem róla 2018- ból....de aztán találtam...

Benne van már a korban őkelme...
Itt tartok most...
Vázat is cseréltem...szóval jöhetnek az új impulzusok.

019. 03. 23.

Ellenfényes mókára készültem.
A récék itt vannak, a szárcsák aktívak...csak meg kellett várni a megefelelő napállást.
Ez még nem az volt :)

Lényegében ilyenkor egy keskeny sáévban lehet csak szép képeket csinálni, olyanokat, mik teljesen visszaadják az ellenfény varázsát.

Kis tanúlság, h ne rekeszeljek egy kicsit sem...a sarkos gömbök miatt.
Aztán volt ráeső fényes hajnal is...

Itt tartunk most.
A pusztában lévő kevés víz miatt izgalmas tavasz körvonalazódik.

2019. 03. 16.

Van egy bak, amire minden tavasszal ránézek.
Régi ismerős és nagyon ragszkodik nyugis fasorjához. Nem nagy revír, mégis szereti.
Idén úgy kerestem fel, h biztosan barkában találom...tavaly is későn pucolt, az akkor 4 évesre taksált bak. Meglepetésemre rojtos fejdísszel fogadott, a napokban kezdhetett a tisztításba.

A fasor szélárnyékos oldalán pihent két sutával, a többiek messze a távolaban. Bajosan tűrheti a többi bak közelségét tanyája közelében.
Az elmúlt két esztendővel eyütt jól mutatja a visszarakás jeleit...

Szél alól, a fák takarásában ideális távolságra jutottam hozzá. A környezet nem volt dekoratív, így leültem figyelni a rudlit. Ahogy esteledett a többiek folyamatosan húzódtak közelebb a garádhoz.

 A bak nem volt rest, felpattant és rögtön elkezdte dörzsölni a barkát és jelölni az ágakon...

Volt ott más bak is, de főleg fiatalok.

Mivel jött a szürkület csendben leléptem..

Másnap feltétlenül a vizet akartam megnézni.

Ilyenkor már beindul az élet...

Délután feküdtem ki méghozzá abba a lesbe, ami előtt csörgő récéket láttam a minap. 

Üres volt a víz, csak egy ludat zavartam el.

5 perc csend után a szárcsák már jöttek is elő, aztán lejött egy tőkés pár és végre a csörgők is megérkeztek.

Tollászkodtak, sütkéreztek aztán elindultak lesem irányába.

A fények kiválóan alakultak.

Bejöttek a nád szélére, néha árnyékban, néha félárnyékban szűrcsöltek...

A gácsér gyakrabban kiúszott a napos vízfelületre...

és a végén egy jót nyújtózkodott...

A startot is megpróbáltam megfogni, de aki már látott récét elindulni tudja, h nem egyszerű mutatvány....

Kiürült a víz....

Csak a perelkedő szárcsák maradtak...rájuk mindig lehet számítani...

Otthon -nagy megelégedésemben- összeraktam az eddig fotózott récefélék gácsérjait...csinos társaság gyűlt már össze...

2019. 02. 22.

Ahogy kinyitom autóm ajtaját a mérges szél rögtön visszacsukja rám...Nem is mérges, inkább az ember csontját velejéig átjáró, jeges fergeteg...Akaratlanul is jó öreg szalakótás lesem többször összetört képe ugrik be...na, ha ezt az időt lábon kibírja már bármi jöhet...
Igazság szerint ma akármilyen idő lehetne...semmi sem tarthatott vissza. Jól esett ez az őszinte, friss légmozgás...őszinte, mert ilyenkor csak olyanok járják a határt, akik őszinte szenvedélyből mennek ki, nemcsak holmi hobbi fényképészek :)
Szóval ilyen gondolatok közepette indultam a "Rákos" irányába...
Van itt egy jó bak, több éve figyelem daliás alkatát. Erős agancsát minden tavasszal megcsodálom és konstatálom, h ejj...idén megint szebb lett. Február vége van, a nagy bakok már barkában is nagyok...hátha megtalálom.
A süvítő szél ilyenkor a facsoportok csendesebb oldalára nyomja a patásokat, ott kell hát keresnem őket. A napfény megcsillan a kopott, szürkés őzbundán...messziről észre is veszem a napozó rudlit egy védett, elvadult gyümölcsös szélében. Látok pár állatot, de biztos vagyok benne, h a többség a fák között pihen..

Az orkánban lassan haladok...a nagytelét újra és újra le akarja csavarni a vállamról.
A repcefőld tele van lilikekkel. Fotózgatom őket, ahogy fel-felrebbennek, h arrébdobja őket valamelyik széllökés.

Egy nagy kanyart leírva, földgát takarásában érek az őzek vonalába. ..kilesek...ezt látom...

Innen kellene fotózható távolságra kerülnöm...
A fás felém eső oldalán nem látok mozgást...a száraz fű is magasabb...van némi takarás, így négykézláb jutok közelebb a pihenő állatokhoz. A puha vetésen ez nem jelent gondot. Kicsit kihajolnék, de óvatosan kell mozogni, mert jó a távolság...

A neheze megvan, mostmár csak ki kell várni, amíg kiballagnak elém...ha úgy gondolják. Azt persze nem gondoltam , h az első állat pontosan előttem akar kijönni...
Nem moccanok és csak az atombiztos szelemnek köszönhető, h nem rohan világgá az egész rudli.
Ez a koros bak volt a ludas...szerencsére gyanakvása nem ragadt rá a többi állatra.

Pedig még rám is riasztott...nagy mákom volt...
Nézett ugyan a többi, de nem tudtak beazonosítani..meg is nyugodtak végül....

Ez az öregfiú egymaga távozott...a társai közönyösen néztek utána, de a napos oldal kényelmét nem hagyták el. Szerintem ez egy komoly bak, korban is, súlyban is. Az agncs alapja brutális.
Ez a kis mozgolódás jótékony hatással volt a lehetőségeimre. Egyre-másra kereültek optikám elé a bakok...

Van egy érdekes köztük...gombos bak lesz, úgy tűnik...

Közben a fények is jól alakulnak...

Páran egyre közelebb vannak, félek, kilétemre hamarosan fényderül...

Egy sutagida például besétál mögém a fák közé és hívni kezdi az anyját...megható pillanat, még úgy is, h a mama nem ment utána...

Már azt hittem mindet láttam, de a slusszpoénmég hátra volt..
Belépőjét-mint a legnagyobb színészek- a végére tartogatta őkelme...

Örülök, h épségben átvészelte ezt a telet is...
Lapulok még tíz percet, ami pont arra elég, h a rudli arrébb tegye 50 méterrel a székhelyét. Sokszor tapasztaltam már, ha nem azonosítanak veszélyforrásként, simán csak arrébb sétálnak...
Ismét nagy kerülővel indulok vissza a járműhöz. A lilikhadsereg végig, mereven szemmel tart...

Én is őket, de közel azért nem engednek...