2014. 03. 27.

Nem akarom elhinni, hogy dédelgetett fácánom eltűnt a rétről.
Olyan sokszor láttam csipegetni, olyan sokszor hallottam kakatolni...nem létezhet hát, hogy Hudini-módjára felszívódjon a tavaszi erdőben.
Éppen egy hete néztem ki utoljára az erdei leshez, ideje volt tenni egy újabb kísérletet.
Fél 4 körül érkeztem meg, rögtön látszott, hogy az elemózsia jócskán megcsappant.
Na, akkor csak mozog valami a tisztáson.
Fél óra várakozás után megjött 3 szajkó és úgy habzsolták a kukoricát, mintha fácánok lennének...
Lelkesedésem rögvest alább hagyott....
Így már érthető, hová tűnik az eledel...
Letargiámból rókakoma ráz fel. A legszebb délutáni fényben kerül elém az egyik...

 Látszik, hogy nagyon tetszik neki a délutáni napfürdő. Hallja ugyan az expókat, de nem törődik vele túlságosan. Izzik mögötte az akácos, én meg bőszen kattintgatok.

Rögtön jó kedvem lett...de megérte kijönni erre a 2 órára is.
Örömöm tovább fokozódik, ugyanis rejtőszínű tyúkocska nyújtja ki  nyakát a bozótból...
Mi több rögtön kettő...
Ilyen se volt még...2 tyúk a réten..
A fényekre nem találok szavakat...

De hol a kakas????
Furcsállom a lovag hiányát, de falnak azért nem megyek tőle....
Hangos kakat ijeszt meg hirtelen...
A les mellől szól, egészen közel....megjött.
Közben a korong elolvadt a domb mögött, így kakasom már nem élvezhette a langyos esti napot...

Kiballagott a rét közepére...de- galád módon- semmilyen produkcióval nem állt elő.
Maradt tehát egy fénytelen habitus őkelméről...
Valamelyik hajnalban újra nekifutok...